Kereszteltessük-e gyermekeinket születés után, vagy várjunk addig, amíg önállóan, szabadon választanak?
Mennyire kell a tudatosság a keresztség felvételéhez? Nem korlátozzuk-e gyermekeink szabadságát azzal, ha megkereszteljük őket? Minek keresztelni valakit gyermekként, ha felnőtt korában más utat akar majd követni? – Gyakran hallunk napjainkban ilyen és ehhez hasonló kérdéseket a kisgyermekek megkeresztelésével kapcsolatban.
„Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek és ne tartsátok vissza őket – mondja Jézus –, mert ilyeneké a mennyek országa” (Mk 10,14). Ez az evangéliumi szakasz is mutatja, hogy a gyermekek mennyire felkészültek a keresztségben való újjászületésre, az Isten országára. Ura akaratát követve Egyházunk befogadja a legkisebbeket, és arra buzdítja a szülőket, hogy pár hetes, hónapos gyermekük számára kérjék a keresztséget. Az Egyház gyakorlatában korán megjelent a gyermekkeresztelés és hamar része lett a hagyománynak.
A gyermekkeresztelés mindenekelőtt Istennek mindenkire kiterjedő, megelőző szeretetét mutatja. Isten nem várja el érdemszerző cselekedeteinket ahhoz, hogy kifejezze ingyenes szeretetét. Az újszülött még képtelen arra, hogy higgyen, érdemeket szerezzen vagy jócselekedeteket tegyen. A Teremtő mindent megelőző szeretetéből, kegyelemből válik Isten gyermekévé. Az üdvösség ingyenes jellegét semmi nem fejezi ki jobban, mint éppen a kisgyermekek megkeresztelése. II. János Pál pápa ezt így fogalmazta meg: „A gyermekkeresztelés Isten egyetemes szeretetét nyilatkoztatja ki. Általa azt hirdeti az Egyház, hogy Isten minden embert, életkorra való tekintet nélkül szeret. Szeretete ingyenes, megelőző szeretet. Az Úr már azt megelőzően szereti az embert, mielőtt az tudatosulhatna benne. A szülők szeretik így gyermeküket, mielőtt az megszületne a világra.”
Ellentétben azzal, amit gyakran hallunk, a keresztség értéke nem függ a keresztelendő életkorától. Nincs nagyobb értéke annak, ha egy felnőttet keresztelnek, mint egy gyermeket. A keresztség nem érdem, hanem kegyelem kérdése. Isten kegyelme pedig csodálatosan megnyilvánul a gyermekek megkeresztelésében.
Ma sokak szerint a gyermekkeresztelés ellentétes a szabadsággal. Jobb lenne – hangoztatják –, ha akkor szolgáltatnák ki ezt a szentséget, amikor azt az illető szabad meggyőződéssel, tudatosan képes felvenni. Vannak szülők, akik attól félve, hogy gyermekük felnőttként hűtlen lesz a keresztséghez, megvárják, amíg gyermekük képes lesz önállóan dönteni. Mások ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a gyermeknevelés korai szakaszában amúgy is a szülőknek kell folytonosan dönteniük a gyermek helyett. Ők döntik el, hogy milyen ételt egyen, milyen pelenkába fektessék, milyen óvodába írassák. Pont a keresztségtől maradjanak távol?
Fontos hangsúlyozni, hogy a szabadságra el kell jutni. A szülők nevelése és választásai révén juthat el odáig a gyermek, hogy önálló személyiségként maga is képes lesz gyakorolni a szabadságát.
A kereszteléssel Egyházunk nemhogy tagadná a szabadságot, hanem éppen az igazi szabadság forrását nyújtja. A Bibliában ezt fejezi ki a Vörös-tengeren való áthaladás, Izrael népének a fogságból való szabadulása, mely a keresztségben kapott szabadulás előképe. Mindaddig, amíg valaki nincs megkeresztelve, a bűn fogságában él, akárcsak azok a zsidók, akik a fáraó idején még nem jutottak át a Vörös-tengeren. A keresztény életbe történő felvétel nem megkötöttség, hanem Isten gyermekeinek szabadsága. Szent Pál hangsúlyozza, hogy „a szabadságra Krisztus vezetett el minket” (Gal 5,1).
A kisgyermekeknek, akárcsak a felnőtteknek szükségük van a keresztségre, mivel az eredeti bűn jegyét hordozzák. Egyházunk az Úr szavaira támaszkodik, amikor azt hangsúlyozza, hogy a kisgyermekeket nem szabad megfosztani a keresztségtől: „Senki sem jut be a Mennyek Országába, ha ujjá nem születik vízből és Szentlélekből” (Jn 3,5). Ez a szentség a legkisebbek számára is a személyes üdvösség és az Isten népéhez tartozás kapuja. Egyházunk a keresztségen kívül nem ismer más módot arra, hogy a kisgyermekek az örök boldogságra eljussanak. Nem hanyagolhatja el azt a küldetést, amit az Úrtól kapott, hogy vízből és Szentlélekből életre keljenek mindazok, akiket meg lehet keresztelni. Egyházunk bizalommal tekint mindazon gyermekek üdvösségére, akiket kiskorukban kereszteltek meg. A keresztség nélkül elhunytakat pedig Isten végtelen irgalmába ajánlja.
Keresztény életünk alapja a keresztség, miért késlekednénk és miért fosztanánk meg gyermekeinket ettől a kegyelmekben gazdag élettől?
Az egyház hét szentsége
[1210] Az Újszövetség szentségeit Krisztus alapította és szám szerint hét van:
- keresztség,
- bérmálás,
- Oltáriszentség (Eucharisztia),
- bűnbánat,
- betegek kenete,
- egyházi rend és
- házasság szentsége.
A keresztény beavatás szentségei
[1212] A keresztény beavatás szentségei, a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia rakják le az egész keresztény élet alapjait. „Az isteni természetben való részesedés, mellyel Krisztus kegyelme ajándékozza meg az embereket, bizonyos hasonlóságot mutat a természetes élet fakadásával, növekedésével és táplálkozásával. Ugyanis a keresztségtől újjászületett hívők a bérmálás szentségétől megerősödnek, s utána az Eucharisztiában az örök élet kenyerével táplálkoznak, úgyhogy a keresztény beavatás e szentségei révén egyre jobban megkapják az isteni élet kincseit, és haladnak a szeretet tökéletessége felé.” [3]
A keresztség szentsége
[1213] A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja (vitae spiritualis ianua) és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének: [4] „Így történik, hogy helyesen és találóan határozzuk meg a keresztséget úgy, hogy a víz által és a szóban az újjászületés szentsége.” [5]
A bérmálás szentsége
[1285] A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a „keresztény beavatás szentségeinek” együttesét, melynek egységét őrizni kell. Meg kell tehát magyarázni a híveknek, hogy a bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. [90] A keresztények ugyanis „a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet”. [91]
Az eucharisztia szentsége
[1322] A szent Eucharisztia befejezi a keresztény beavatást. Akik a keresztség által fölemeltettek a királyi papság méltóságára és a bérmálás által mélyebben hasonulóvá váltak Krisztushoz, az Eucharisztia által az egész közösséggel együtt részesednek az Úr áldozatában.
[1323] „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával, azon az éjszakán, melyen elárultatott, megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a kereszt áldozatát a századokon át eljöveteléig megörökítse, és így szeretett jegyesére, az Egyházra bízza halálának és föltámadásának emlékezetét: az irgalom szentségét, az egység jelét, a szeretet kötelékét mint húsvéti lakomát, melyen Krisztust vesszük magunkhoz, lelkünket kegyelem tölti el, s a jövendő dicsőség záloga nekünk adatik.” [145]
A gyógyulás szentségei
[1420] A keresztény beavatás szentségei által az ember megkapja Krisztus új életét. Ezt az életet azonban „törékeny cserépedényben” (2Kor 4,7) hordozzuk. Most még „Krisztussal el van rejtve az Istenben” (Kol 3,3). Most még földi, fájdalomnak, betegségnek és halálnak alávetett házunkban [1] vagyunk. Isten gyermekeinek ez az új élete a bűn miatt megsérülhet és el is veszíthető.
1421 Az Úr Jézus Krisztus lelkünk és testünk orvosa, aki a bénának megbocsátotta bűneit, és visszaadta teste egészségét, [2] úgy akarta, hogy Egyháza a Szentlélek erejével folytassa gyógyító és üdvözítő művét, saját tagjaira vonatkozóan is. Ez a gyógyítás két szentségének célja: a bűnbánat és a betegek kenete szentségéé.
A bűnbánat és a kiengesztelődés szentsége
1422 „Akik a bűnbánat szentségéhez járulnak, azok Istent sértő bűneikre Isten irgalmas bocsánatát kapják meg. Egyszersmind kibékülnek az Egyházzal, melyet megsebeztek bűnükkel, s mely szeretetével, példájával és imájával közreműködik megtérésükben.” [3]
A betegek kenete
1499 „A betegek szent kenetével és a papok imádságával az egész Egyház ajánlja a szenvedő és megdicsőült Krisztusnak a betegeket, hogy nekik enyhületet és üdvösséget szerezzen; sőt buzdítja őket, hogy szabadon csatlakozva Krisztus szenvedéséhez és halálához, szolgáljanak Isten népének javára.” [96]
A közösség szolgálatának szentségei
1533 A keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia a keresztény beavatás szentségei. Krisztus valamennyi tanítványának közös hivatását alapozzák meg, az életszentségre és a világ evangelizálásának missziójára szóló meghívást. Hozzák a szükséges kegyelmeket a Lélek szerinti élethez az örök haza felé tartó zarándokúton.
1534 Két másik szentség, az egyházi rend és a házasság mások üdvösségére irányul. A személyes üdvösséghez is hozzájárulnak, de ezt mások szolgálata által teszik. Sajátos küldetést jelentenek az Egyházban, és Isten népének gyarapodását szolgálják.
1535 E szentségekben azok, akik a keresztség és a bérmálás által már fölszenteltettek [1] a hívők általános papságára, különleges fölszenteléseket kaphatnak. Azok, akik az egyházi rendet kapják, arra szenteltetnek föl, hogy Krisztus nevében „az Egyházat Isten Igéjével és kegyelmével legeltessék”. [2] Állapotuknak megfelelően „a keresztény házastársakat is állapotbeli kötelességeikre és méltóságukra külön szentség erősíti meg, s mintegy fölszenteli.” [3]
Az egyházi rend szentsége
1536 Az egyházi rend az a szentség, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig: tehát az apostoli szolgálat szentsége. Három fokozata van: a püspökség, az áldozópapság és a diakonátus.
A házasság szentsége
1601 „A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, mely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte.” [93]