Templomi hirdetéseink
nagyböjt 3. vasárnapján

2023. március 12.
Nagyböjt 3. vasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Holnap, március 13-án emlékezünk Ferenc pápa megválasztásának tízedik évfordulójára. Emlékszünk arra a pillanatra, amikor a katolikus hívek imáját kérte legfőbb péteri szolgálatára. Ezért március 13-án, a reggeli szentmise után, a Rózsafüzér Társulat imádságát Szentatyánkért ajánljuk fel.
  2. Nagyböjtben továbbra is törekedjünk megtalálni a bűnbánat, a lemondás, az önfegyelmezés személyes módjait.
    Ennek egyik nagyszerű módja lehet a Püspöki Konferencia által most meghirdetett tartós élelmiszer gyűjtés, mely, mint a körlevélben hallottuk, most a szegény sorsú magyar családokat támogatja.
    Felajánlásaikat kérem, hozzák el a szentmisékre és helyezzék a templom bejáratánál kijelölt helyre. Amint az előző években úgy most is, a Jó Pásztor nővérek és a Ferences Mária Misszionárius nővérek által pártfogolt, nehéz anyagi helyzetben élő családok ellátását segítjük az adományokkal.
  3. A nagyböjti péntekeken, fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban. Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, szerdán és pénteken irodai idő alatt, vasárnap a francia szentmise után lehetséges.
  4. Szerdán, március 15-én, nemzeti ünnepünkön, a szentmisét reggel nyolc órakor tartjuk, hogy azt követően mindenki szabadon részt tudjon venni a központi megemlékezéseken.
  5. A héten Szent Patrik és Jeruzsálemi Szent Cirill liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat vagy születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Híveket!
  6. Előre jelzem, hogy március 26-án, nagyböjt 5. vasárnapján szolgáltatjuk ki a betegek kenetét. Akik szeretnék a gyógyulásnak ezt a szentséget felvenni, jelentkezzenek a sekrestyében.
  7. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják.
    A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  8. Örömmel jelzem, hogy elkészült a templomunkat bemutató tájékoztató füzet. A gazdagon illusztrált, igényes, színes kiadvány történeti, kulturális, lelkiségi szempontból is értékes bemutatása a szentelésének nyolcvanadik évfordulóját idén ünneplő templomunknak.
  9. A templomszentelés évfordulójának bíborosi szentmiséje továbbra is megtekinthető a honlapunkon. Az eseményről készített képes beszámoló a Magyar Kuríron olvasható.
  10. A Remetekertvárosi Szentlélek Templom bankszámlaszáma: 11705008-20477828
  11. Lelkigyakorlatok felvételei a Remetekertvárosi templom YouTube oldalán.
  12. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Imádság Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve

Mennyei Atyánk, gondviselő Istenünk!

Köszönjük, hogy Te kísértél minket történelmünk során. Vétkeinket megvallva kérjük, hogy egyre jobban megismerjük Fiadat, Jézus Krisztust!

Ő a mi biztos jövőnk. Azért jött, hogy életünk legyen békében és önzetlen szeretetben.

Bizalommal kérjük, hogy Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, valamint a magyar szentek és boldogok közbenjárására Szentatyánk, Ferenc pápa közelgő látogatása legyen kegyelem és erő forrása, hogy hitünkben növekedve egymással és a többi nemzettel békességben éljünk, reménnyel építsük földi hazánkat, és parancsaidat teljesítve eljussunk az örök hazába.

Ámen.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink Urunk mennybemenetele ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét 6. vasárnapján Tovább...

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. május 7.)

Templomi hirdetéseink húsvét 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 30.)

Templomi hirdetéseink húsvét 4. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 23.)

Templomi hirdetéseink húsvét 3. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 16.)

Templomi hirdetéseink IsteniIrgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 9.)

Templomi hirdetéseink Húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 2.)

Templomi hirdetéseink Virágvasárnapon Tovább...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjti önmegtagadás, szinodális út katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 31. világnapjára vaticannews.va

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 108. világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...