Templomi hirdetéseink
advent harmadik vasárnapján

2018. december 16.
Advent 3. vasárnap, „C” évben

  1. Adventben a hétköznapi szentmiséket reggel hét órakor, zsolozsmával tartjuk a fűtött Szent József kápolnában. Minden Kedves Hívünknek továbbra is, a Jóistentől megáldott, szent adventi felkészülést kívánok!
  2. Hétfőn, december 17-én, a Biblia-kör összejövetele este hat órakor kezdődik a plébánián.
  3. Szerdán, december 19-én, este 7 órakor, neves szólisták közreműködésével karácsonyi koncert csendül fel templomunkban, melyre mindenkit szeretettel várunk!
  4. Előre jelzem, hogy december 25-én, kedden, Karácsony napján, ünnepi miserendet tartunk.
  5. Másnap, december 26-án, Szent István vértanú ünnepén reggel nyolc órakor lesz szentmise.
  6. Idén, december 30-a Szent Család vasárnapja.
  7. Másnap, december 31-én, este hat órakor év végi hálaadó szentmisét és plébániai beszámolót tartunk.
  8. Január 1-je, Szűz Mária Istenanyaságának parancsolt ünnepe, a béke világnapja.
  9. Szombaton, december 22-án, délután 4 órakor lesz a negyedik adventi gyertyagyújtás a hűvösvölgyi végállomással szemközti Bánffy parkban. Minél többen vegyünk részt az eseményen. Mint emlékezetes, egyházközségünk az első missziós gyertyagyújtást vezetette.
  10. A héten Canisius Szent Péter liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  11. Mindazok számára, akik szeretnének anyagilag is hozzájárulni a betlehemi jászol díszítéséhez, a sekrestyében helyeztünk el egy perselyt. A felajánlott adományokat előre is nagyon köszönöm.
  12. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Ökumenikus imahét

Január 20-án kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Hirdetéseink (2019. január 13.)

Templomi hirdetéseink Urunk megkeresztelkedése ünnepénTovább...

Hirdetéseink (2019. január 6.)

Templomi hirdetéseink vízkereszt vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 30.)

Templomi hirdetéseink Szent Család vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 23.)

Templomi hirdetéseink advent negyedik vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 16.)

Templomi hirdetéseink advent harmadik vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 9.)

Templomi hirdetéseink advent második vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. november 25.)

Templomi hirdetéseink Krisztus Király vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. november 18.)

Templomi hirdetéseink az évközi 33. vasárnaponTovább...

„Tárjátok ki a szíveteket”

A MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéreTovább...

Hirdetéseink (2018. november 11.)

Templomi hirdetéseink az évközi 32. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. november 4.)

Templomi hirdetéseink az évközi 31. vasárnaponTovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...