Templomi hirdetéseink
évközi 15. vasárnapon

2020. július 12.
Évközi 15. vasárnap, „A” évben

  1. A héten Szent Henrik, Lellisi Szent Kamil, Szent Bonaventura, Karmel-hegyi Boldogasszony, Zoerard Szent András, Benedek remeték, valamint Szent Hedvig liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat most ünneplő Kedves Híveket!
  2. A szentmisék a nyári miserend szerint folynak. Hétfőn, csütörtökön és szombaton zsolozsmával reggel nyolc órakor, kedden, szerdán és pénteken este hat órakor kezdődnek a szentmisék; a nyári vasárnapokon este hat órakor nincs szentmise.
  3. A járványügyi készültség értelmében továbbra is fokozottan figyeljünk egymásra. Egyéni érzékenység szerint, ha szükséges, vegyük igénybe a kitett kézfertőtlenítőt, vegyünk maszkot és tartsunk egymástól kellő távolságot. Egymás érzékenységét pedig vegyük komolyan. Szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezés, adománygyűjtés a mise végén, a kitett kosárba lehetséges.
  4. Hétfőn, július 13-án, a reggeli zsolozsma és szentmise után a Rózsafüzér Társulat imádságát tartjuk.
  5. Továbbra is figyelmükbe ajánlom egyházközségi honlapunkat, ahol most még több és gazdagabb lelkiségi tartalmat találhatnak felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Napi útravaló elmélkedéseket, keresztúti ájtatosságokat, képregényeket, és egyéb fontos dokumentumot töltöttünk fel a honlapra. Egymást is értesítsék ezekről az elérhetőségekről.

Könyörgés megpróbáltatások idején

Mindenható, irgalmas Istenünk,
Tekints kegyesen gyötrődésünkre,
Könnyítsd meg gyermekeid terhét,
És erősítsd meg hitünket,
hogy mindig kétkedés nélkül bízzunk
atyai gondviselésedben.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Római Misekönyv

Friss hírek:

Hirdetéseink (2021. január 10.)

Templomi hirdetéseink Urunk megkeresztelkedése ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2021. január 3.)

Templomi hirdetéseink karácsony 2. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2020. december 27.)

Templomi hirdetéseink Szent Család vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2020. december 20.)

Templomi hirdetéseink advent 4. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2020. december 13.)

Templomi hirdetéseink advent 3. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2020. december 6.)

Templomi hirdetéseink advent 2. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2020. november 29.)

Templomi hirdetéseink advent 1. vasárnapján Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 106. világnapjára Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a tömegtájékoztatás 54. világnapjára Tovább...

Segédanyag

a Nagyhét személyes és családi imádságaihoz Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! Tovább...

Járvány megelőzése (2020. március 5.)

Az MKPK és az NNK felhívása Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 27. világnapjára Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...