Templomi hirdetéseink
Évközi 29. vasárnapján

2018. október 21.
Évközi 29. vasárnap, „B” évben

  1. Ma van a Világmisszió ünnepe. Országos templomi gyűjtést tartunk a Missziók javára. „A fiatalokkal együtt vigyük el az Evangéliumot mindenkihez” címmel Ferenc pápa üzenetet tett közzé az alkalomra.
  2. Ma délután plébániai szüretet tartunk itt a templomban. Az esemény 15 órakor kezdődik. Koncert, vetélkedő, szőlőkóstoló, előadás Mindszenty bíboros úr boldoggá avatásának helyzetéről, lesz a programban. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
  3. Tegnap, plébániai zarándoklaton voltunk Vácon és Kismaroson, a Ciszterci nővérek Boldogasszony Házában. Minden résztvevőnek köszönöm a szolgáló, szerető együttműködését.
  4. Októberben minden nap közösen imádkozzuk el a rózsafüzért. Hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és vasárnap este fél hattól, csütörtökön és szombaton a reggel nyolcas szentmise után.
  5. Ezen a héten, kedden, nemzeti ünnepünkön, kivételesen reggel 8 órakor kezdődik zsolozsmával a szentmise, majd azt követi a rózsafüzér, hogy mindenki szabadon bekapcsolódhasson az ünnepi eseményekbe.
  6. A négynapos ünnepre való tekintettel, mivel többen távol vannak, hétfőn, a Biblia-kör összejövetele elmarad.
  7. A héten Szent II. János-Pál pápa, Kapisztrán Szent János, Claret Szent Antal Mária és Pécsi Szent Mór liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  8. Mindnyájunkat hálaadásra indítja az a tény, hogy Balogh Anna nővérünk ezekben a napokban kilencvenedik születésnapját ünnepli. Plébániánk egyik élő emlékezete, aki több területen is sokat fáradozott egyházközségünkért. Imádkozunk érte, és szívből kívánjuk, hogy jó egészségben, hitben, szeretetben Isten éltesse sokáig!
  9. Köszönetet mondok Dr. Pilászi György testvérünknek, aki megjavította az altemplomi orgonánkat. Mint emlékezetes, a nagy orgonánk elektronikáját is ő hozta helyre.
  10. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...