Templomi hirdetéseink
évközi 30. vasárnapon

2019. október 27.
Évközi 30. vasárnap, „C” évben

  1. Az elmúlt napokban, csütörtökön, pénteken, szombaton, az ünnepek előtt, közösségi takarítást tartottunk az altemplomban, a templomban és a templomkertben. Köszönöm mindazok fáradozását, akik részt vettek ebben a fontos munkában!
  2. A héten Szent Simon és Júdás Tádé, Boldog Romzsa Tódor, valamint Porres Szent Márton liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  3. Pénteken, november 1-jén, Mindenszentek ünnepén, és másnap, Halottak napján fél hattól rózsafüzért imádkozunk a templomban az elhunytakért.
  4. Mindenszentek ünnepén reggel nyolckor és este hat órakor tartunk szentmisét. Ez utóbbit két nyelven. Az esti szentmise után körmenetben levonulunk az altemplomba, ahol rövid szertartás keretében imádkozunk a halottakért és megáldjuk a sírokat.
  5. Mindenszentek nyolcadában teljes búcsút nyerhetnek szeretteik számára mindazok, akik meggyónnak, fölkeresnek egy temetőt, és a pápa szándékára elimádkozzák a Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Az elhunytak iránti tiszteletből éljünk ezzel a kegyelmi lehetőséggel. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy elhunyt szeretteink lelki üdvéért szentmisét kérjünk. Az irgalmasság lelki cselekedetei között tartjuk számon az elhunytakért végzett imádságot.
  6. November 2-án, Halottak napján reggel nyolckor és este hatkor lesz szentmise. A reggel nyolcas szentmisét az előző évekhez hasonlóan az altemplomban végezzük.
  7. Hétfőnként este 7 órától tartjuk a Biblia-kör összejöveteleit. Csütörtökön és szombaton reggel nyolc órakor, hétfőn, kedden, szerdán és pénteken este hat órakor kezdődnek a szentmisék; vasárnap újra léteznek az este hat órai szentmisék.
  8. Az elmúlt vasárnap megtartott templomi gyűjtésen Híveink 66 300 forintot ajánlottak fel a világmisszió céljaira. Az összeget a Főegyházmegyei Hivatalnak továbbítottam, ahonnan a felajánlások a Pápai Missziós Művekhez jutnak. Adományaikat Isten fizesse meg!
  9. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2020. január 12.)

Templomi hirdetéseink Urunk megkeresztelkedése ünnepénTovább...

Hirdetéseink (2020. január 5.)

Templomi hirdetéseink karácsony 2. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. december 29.)

Templomi hirdetéseink Szent Család vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. december 22.)

Templomi hirdetéseink advent 4. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. december 15.)

Templomi hirdetéseink advent 3. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. december 8.)

Templomi hirdetéseink advent 2. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. december 1.)

Templomi hirdetéseink advent 1. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. november 24.)

Templomi hirdetéseink Krisztus Király vasárnapjánTovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkbanTovább...

Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását Tovább...

„Tárjátok ki a szíveteket”

A MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéreTovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 27. világnapjára Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...