Templomi hirdetéseink
nagyböjti 2. vasárnapon

2020. március 8.
Nagyböjt 2. vasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Nagyböjtben törekedjünk megtalálni a bűnbánat, a lemondás, az önfegyelmezés személyes módjait. A nagyböjti péntekekre érvényes a hústilalom. Súlyos betegség felment a böjt kötelezettsége alól.
  2. A nagyböjti péntekeken, fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban.
  3. Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, szombaton a reggeli, vasárnap az esti szentmise után lehetséges.
  4. A hagyományos nagyböjti tartós élelmiszergyűjtési akcióra a héten már többen válaszoltak. A csomagokat a főbejárat két oldalán szíveskedjenek elhelyezni. Köszönöm!
  5. Az Eucharisztikus Kongresszusra érkezők számára továbbra is szálláshelyeket keresnek a szervezők. A felajánlásokat a sekrestyében kitett íven gyűjtjük. Eddig senki nem jelentkezett.
  6. Az előző évek gyakorlata szerint a betegek kenetét nagyböjt ötödik vasárnapján, március 29-én, a fél tízes szentmisében szolgáltatjuk ki. Akik szeretnék felvenni a gyógyulás szentségét, jelentkezzenek a sekrestyében.
  7. A héten Római Szent Franciska liturgikus megemlékezését tartjuk. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  8. A Rózsafüzér Társulat összejövetelét pénteken, az esti szentmise után tartjuk a kápolnában.
  9. A héten egy újabb család végezte a megújult rendszerben a takarítást, fáradozásukat köszönöm. Mint ahogyan hálásan köszönöm azoknak a segítségét, akik rendet vágtak a liturgikus ruhák között. Kérem, hogy mindazok, akik hetente egy órás templomtakarítási alkalmat vállalnának, a sekrestyében kitett íven jelentkezzenek.
  10. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2x1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  11. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Könyörgés megpróbáltatások idején

Mindenható, irgalmas Istenünk,
Tekints kegyesen gyötrődésünkre,
Könnyítsd meg gyermekeid terhét,
És erősítsd meg hitünket,
hogy mindig kétkedés nélkül bízzunk
atyai gondviselésedben.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Római Misekönyv

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...