Templomi hirdetéseink
húsvét 6. vasárnapján

2023. május 14.
Húsvét 6. vasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Ma van a Tömegtájékoztatás Világnapja. A megemlékezést a II. Vatikáni Zsinat nyomán vezette be VI. Pál pápa. Az idei, 57. világnap mottója az efezusi levélből való: Szívvel szóljunk „Igazság szerint és szeretetben” (Ef 4, 15). A pápai üzenet az MKPK oldalán és a hirdetőtáblán olvasható.
  2. Jövő vasárnap, 9:30-kor a szentmisében, ismét elsőáldozás lesz közösségünkben. Húsvét napján a francia, most pedig a magyar gyermekek járulnak majd az Úr asztalához. Minél többen vegyünk részt az eseményen. Addig is imáinkkal kísérjük az elsőáldozókat és családjukat.
  3. A májusi litániát hétfőn, csütörtökön, szombaton a reggeli, kedden, szerdán, pénteken az esti szentmise után imádkozzuk el. Szerdán és csütörtökön hazánkért, valamint papi, és szerzetesi hivatásokért ajánljuk fel.
  4. A héten Nepomuki Szent János, Szent I. János pápa és Sienai Szent Bernardin liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Híveket!
  5. Szombaton, május 20-án tartjuk a hagyományos Élő Rózsafüzér zarándoklatot, melynek során a résztvevők körülimádkozzák a fővárost. A program, a Máriaremetei bazilikában szentmisével zárul. Mint ismeretes, a missziós zarándoklatot, Édl Román egyházközségi hívünk indította útjára.
  6. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják.
    A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  7. Örömmel jelzem, hogy elkészült a templomunkat bemutató tájékoztató füzet. A gazdagon illusztrált, igényes, színes kiadvány történeti, kulturális, lelkiségi szempontból is értékes bemutatása a szentelésének nyolcvanadik évfordulóját idén ünneplő templomunknak.
  8. A templomszentelés évfordulójának bíborosi szentmiséje továbbra is megtekinthető a honlapunkon. Az eseményről készített képes beszámoló a Magyar Kuríron olvasható.
  9. A Remetekertvárosi Szentlélek Templom bankszámlaszáma: 11705008-20477828
  10. Lelkigyakorlatok felvételei a Remetekertvárosi templom YouTube oldalán.
  11. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2023. szeptember 10.)

Templomi hirdetéseink évközi 23. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. szeptember 3.)

Templomi hirdetéseink évközi 22. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 27.)

Templomi hirdetéseink évközi 21. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 20.)

Templomi hirdetéseink Szent István Király ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 13.)

Templomi hirdetéseink évközi 19. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 6.)

Templomi hirdetéseink Urunk színeváltozása ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 30.)

Templomi hirdetéseink évközi 17. vasárnapon Tovább...

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. július 23.)

Templomi hirdetéseink évközi 16. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 16.)

Templomi hirdetéseink évközi 15. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 9.)

Templomi hirdetéseink évközi 14. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 13. vasárnapon Tovább...

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjti önmegtagadás, szinodális út katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 31. világnapjára vaticannews.va

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 108. világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...