Templomi hirdetéseink az évközi 26. hétre

2013. szeptember 29.
Évközi 26. vasárnap, „C” évben

„Aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust.” (Szent Jeromos)

„Aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust.” (Szent Jeromos)

  1. A héten, péntektől vasárnapig, főpásztori vizitáció kezdődik egyházközségünkben. A püspöki vizitáció a lelkipásztori gondoskodás egyik fontos eszköze. Imádsággal készüljünk erre a találkozásra Erdő Péter bíboros úr megbízottjával, Cserháti Ferenc püspök úrral, aki a világszerte élő magyar katolikusok főpásztora. Október 6-án, vasárnap, a vizitáció utolsó napján, a magyar és a francia ajkú közösség közös szentmiséje 10 órakor kezdődik. Ezt követően, közös agapé keretében, mindnyájan találkozhatunk a Püspök úrral.
  2. Ma van a Szentírás vasárnapja. Szent János evangéliumából jól ismertek Péter apostol szavai: „Uram, kihez mennénk, az örökélet igéi nálad vannak”. Igyekezzünk rendszeresen olvasni a Bibliát, mert ahogy Szent Jeromos tanít, „aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust”. Gyakran elmélkedjünk, imádkozzunk a Szentírásból, hagyjuk, hogy a jóra indítson bennünket. Akinek nem lenne odahaza Szentírása, az kérem, hogy mielőbb jelezze, és a plébánia biztosít majd számára.
  3. A héten, kedden megkezdődik a rózsafüzérnek szentelt hónap. Októberben minden nap közösen, hétfőtől péntekig, valamint vasárnap este fél hattól, szombaton a reggel nyolc órai szentmise után imádkozzuk el a rózsafüzért.
  4. A héten Szent Mihály, Gábor és Rafael főangyalok, Szent Jeromos, Lisieux-i Szent Teréz, Szent Őrangyalok és Assisi szent Ferenc liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  5. Tegnap megtartottuk templomunk közös őszi takarítását. Értékes ajándékot kaptunk a résztvevőktől, hiszen tiszta, szép templomban imádhatjuk az Urat. Mindnyájunk nevében nagyon köszönöm az áldozatos jelenlétet, az igényes munkát, az Úr háza iránti buzgóságot. A külső templom takarítása után fontos, hogy a belső, lelki templomunk rendbetételéről se feledkezzünk meg!
  6. Ferenc pápa szándéka szerint folytatjuk imádságunkat a Közel-Kelet békéjéért. Szombaton, október 5-én reggel, a szentmisét követően erre a szándékra imádkozzuk majd el a rózsafüzért.
  7. Napi útravaló elmélkedések, pápai megnyilatkozások, egyházközségünk hírei olvashatók honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. október 28.)

Templomi hirdetéseink az évközi 30. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. október 21.)

Templomi hirdetéseink az évközi 29. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. október 14.)

Templomi hirdetéseink az évközi 28. vasárnaponTovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Hirdetéseink (2018. október 7.)

Templomi hirdetéseink az évközi 27. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 30.)

Templomi hirdetéseink az évközi 26. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 23.)

Templomi hirdetéseink az évközi 25. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 16.)

Templomi hirdetéseink az évközi 24. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 9.)

Templomi hirdetéseink az évközi 23. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...