Templomi hirdetéseink évközi huszadik hétre

2015. augusztus 16.
Évközi 20. vasárnap, „B” évben

  1. Augusztus végéig nyári miserendet tartunk. Hétfőn, szerdán, pénteken továbbra is este hat órakor, kedden, csütörtökön, szombaton reggel nyolc órakor kezdődnek a szentmisék. Szerdán a szentmise után szentségimádást tartunk a hazáért, csütörtökön a szentmisét követően a zsolozsmát papi és szerzetesi hivatásokért imádkozzuk el.
  2. Csütörtökön, Szent István országalapító királyunk ünnepén reggel nyolc órakor tartunk szentmisét, és kenyérmegáldást. Ezt követően mindenki szabadon bekapcsolódhat a központi megemlékezésekbe. A Szent István bazilika előtti téren 17 órakor főpapi szentmise kezdődik, ezt követi majd a Szent Jobb körmenet. Augusztus 20-a alkalmából idézzük fel alaptörvényünk megfogalmazását: Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
  3. A héten Eudes Szent János, Szent Bernát, Szent István király, Szent X. Piusz pápa és Szűz Mária Királynő liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Híveket!
  4. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. október 28.)

Templomi hirdetéseink az évközi 30. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. október 21.)

Templomi hirdetéseink az évközi 29. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. október 14.)

Templomi hirdetéseink az évközi 28. vasárnaponTovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Hirdetéseink (2018. október 7.)

Templomi hirdetéseink az évközi 27. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 30.)

Templomi hirdetéseink az évközi 26. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 23.)

Templomi hirdetéseink az évközi 25. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 16.)

Templomi hirdetéseink az évközi 24. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 9.)

Templomi hirdetéseink az évközi 23. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...