Templomi hirdetéseink Úrnapjára

2016. május 29.
Úrnapja, „C” évben

  1. Ma, Úrnapján, huszonhárom testvérünk járult először az Úr asztalához. Emlékeztetőül jelzem, hogy tavaly öt elsőáldozó volt. Megköszönöm a szülők következetes ragaszkodását a gyermekek keresztény neveléséhez, és a hitoktatók áldozatos munkáját. Köszönöm mindazok fáradozását, akik a templomhoz, és a szabadtéri oltárokhoz vezető utat, illetve magukat az oltárokat virágszirmokkal és élő virágokkal díszítették. Azok közreműködését is köszönöm, akik virágokat, és virágszirmokat hoztak. Köszönöm a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat fúvószenekarának igényes közreműködését.
  2. Június 13-tól, augusztus végéig nyári miserendet tartunk. Hétfőn, kedden, szerdán, pénteken továbbra is este hatkor, csütörtökön, szombaton reggel nyolc órakor kezdődnek a szentmisék. Szerdán a szentmise után szentségimádást tartunk a hazáért, csütörtökön a szentmisében a zsolozsmát papi és szerzetesi hivatásokért imádkozzuk el.
  3. A héten a Szent Jobb átvitele, Szent Jusztinusz, Szent Marcellin és Péter vértanúk, Lwanga Szent Károly és társai vértanúk, Jézus Szentséges Szíve és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  4. Húsvéti lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. október 28.)

Templomi hirdetéseink az évközi 30. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. október 21.)

Templomi hirdetéseink az évközi 29. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. október 14.)

Templomi hirdetéseink az évközi 28. vasárnaponTovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Hirdetéseink (2018. október 7.)

Templomi hirdetéseink az évközi 27. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 30.)

Templomi hirdetéseink az évközi 26. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 23.)

Templomi hirdetéseink az évközi 25. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 16.)

Templomi hirdetéseink az évközi 24. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. szeptember 9.)

Templomi hirdetéseink az évközi 23. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...