Templomi hirdetéseink október harmadik hetére

2012. október 21.
Évközi 29. vasárnap, „B” évben

  1. Ma missziós vasárnap van. „A keresztények arra hivatottak, hogy visszhangozzák az Igazság igéjét” – címmel a Szentatya üzenetet tett közzé, melynek fordítása a honlapon olvasható. A mai templomi gyűjtést a világmisszió céljaira ajánljuk fel.
  2. A héten a szentmiséket templomunkból közvetítette a Mária Rádió. Köszönöm a sekrestyések, a karnagy úr és a Kedves Híveknek imádságos, buzgó részvételét.
  3. Ma Boldog IV. Károlyra emlékezünk, holnap Boldog II. János Pál pápa ünnepe lesz. Kedden, nemzeti ünnepünkön Kapisztrán Szent Jánosra emlékezünk. Ezen a napon a szentmisét reggel nyolc órakor tartjuk, hogy utána a központi programokba mindenki szabadon bekapcsolódhasson. Szerdán Claret Szent Antal Mária, csütörtökön Szent Mór liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  4. Októberben a rózsafüzért minden nap közösen, hétfőtől péntekig, valamint vasárnap este fél hattól, szombaton a reggel nyolc órai szentmise után imádkozzuk el. Ezen a héten kivétel a keddi nap, amikor a rózsafüzért a reggel nyolc órai szentmisét követően tartjuk.
  5. Templomunk őszi, közös nagytakarítása október 27-én, szombaton lesz. Akik ezen a napon dolgozni kényszerülnek, sekrestyéseinkkel egyeztetve bármely más időpontban bekapcsolódhatnak a templomtakarításba.
  6. Holnap, hétfőn Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius úr Boldog Teréz anyáról nevezett teret áld meg délelőtt tíz órakor a XII. kerületben, az Ormódi, Kempelen, Bürök utca találkozásánál, majd hálaadó szentmisét mutat este hat órakor a Szent István-bazilikában.
  7. Előre jelzem, hogy november 1-jén, Mindenszentek főünnepén vasárnapi miserendet tartunk. Mindenszentek ünnepén és Halottak napján fél hattól rózsafüzért imádkozunk az elhunytakért. Mindenszentek napján az esti szentmise végén körmenetben levonulunk az altemplomba, ahol rövid szertartás keretében imádkozunk a halottakért és megáldjuk a felújított altemplomot, a sírokat. November 2-án, Halottak napján reggel nyolc és este hat órakor tartunk gyászmisét a templomban, este fél nyolckor pedig az altemplomban. Mindenszentek nyolcadában teljes búcsút nyerhetnek szeretteik számára mindazok, akik meggyónnak, fölkeresnek egy temetőt és elimádkozzák a Hiszekegyet, a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát. Az elhunytak iránti szeretetből éljünk ezzel a kegyelmi lehetőséggel. Arról se feledkezzünk meg, hogy elhunyt szeretteink lelki üdvéért szentmisét kérjünk.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. december 9.)

Templomi hirdetéseink advent második vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. november 25.)

Templomi hirdetéseink Krisztus Király vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. november 18.)

Templomi hirdetéseink az évközi 33. vasárnaponTovább...

„Tárjátok ki a szíveteket”

A MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéreTovább...

Hirdetéseink (2018. november 11.)

Templomi hirdetéseink az évközi 32. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. november 4.)

Templomi hirdetéseink az évközi 31. vasárnaponTovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...