Templomi hirdetéseink
évközi tizenhetedik vasárnapon
2023. július 30.
Évközi 17. vasárnap, „A” évben
- A héten Aranyszavú Szent Péter, Loyolai Szent Ignác, Ligouri Szent Alfonz, Vianney Szent János és Havas Boldogasszony liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
- Szerdán, augusztus 2-án, részesülhetünk az úgynevezett „Assisi búcsúban”, melyet 1216-ban, III. Honóriusz pápa engedélyezett az egyik ferences templomnak (Porciunkula), és amelyet azóta ezen a napon a Hívek minden plébániatemplomban, így a miénkben is elnyerhetnek.
- A héten rendezik Portugáliában a XXXVIII. Ifjúsági Világtalálkozót. Az eseményt 1984-ben, Szent II. János-Pál pápa indította el. Augusztus 2-6 között Ferenc pápa is részt vesz a katolikus fiatalok lisszaboni találkozóján. Hazánkból az egyházmegyék, a szerzetesrendek és a lelkiségi mozgalmak szervezésében több ezer fiatal utazott a Világtalálkozóra. Nemcsak a magyarországi hívő kortársaikkal találkozhatnak, hanem az egész világról érkezett fiatalokkal is. A hitélet megerősödésének is fontos helyszínei ezek az alkalmak, ahol gyakran barátságok, házasságok, papi, szerzetesi hivatások születnek. Igyekezzünk nyomon követni az eseményt és feltétlenül imádkozzunk a fiatalokért.
- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján Magyarország valamennyi egyházmegyéjében 2023 Pünkösdjétől vezetik be hivatalosan a Római misekönyv új magyar nyelvű kiadását. A misekönyv magyar szövege az eredeti latin kiadáshoz igazodik.
- A közgyónás is követi a latin eredetit
- „Kérem ezért a boldogságos mindenkor Szűz Máriát”
- A miséző felhívása több helyen változik. Az Eucharisztia liturgiájában
- „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”
- A békefelhívásban
- „Engesztelődjetek ki szívből egymással!”
- „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.”
- Örömmel jelzem, hogy elkészült a templomunkat bemutató tájékoztató füzet. A gazdagon illusztrált, igényes, színes kiadvány történeti, kulturális, lelkiségi szempontból is értékes bemutatása a szentelésének nyolcvanadik évfordulóját idén ünneplő templomunknak.
- A templomszentelés évfordulójának bíborosi szentmiséje továbbra is megtekinthető a honlapunkon. Az eseményről készített képes beszámoló a Magyar Kuríron olvasható.
- A Remetekertvárosi Szentlélek Templom bankszámlaszáma: 11705008-20477828
- Lelkigyakorlatok felvételei a Remetekertvárosi templom YouTube oldalán.
- Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.