Templomi hirdetéseink
a templomszentelés 80. évfordulóján

2022. július 3.
Templomszentelés 80. évforduló, „C” évben

  1. Köszönöm mindazok fáradozását, akik a mai, jubileumi templomszentelési ünnepet ilyen szépen előkészítették. Köszönet a templomdíszítőknek, templomtakarítóknak, sekrestyéseknek, a zenei szolgálatot ellátóknak, Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek, az asszisztencia tagjainak. A Szentlélek világosítsa meg mindnyájunk szívét, hogy Isten útjain járjunk, és testvéri közösségben másokat is Hozzá vezessünk!
  2. A főpásztori szentmisét követően szerény agapé lesz a templomteraszon és a kertben, melyre mindenkit szeretettel várunk.
  3. A héten Szent Tamás apostol, Portugáliai Szent Erzsébet, Zaccaria Szent Antal, Goretti Szent Mária, valamint Zhao Rong Szent Ágoston és társai, kínai vértanúk liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  4. Ma tartjuk az úgynevezett „Péter-fillérek” templomi gyűjtést a Szentszék szándékaira. A Szentatya minden évben a Vatikáni Államtitkárságon keresztül fejezi ki hálás köszönetét a hívek felé az előző évi Péterfillér perselyadományokért. Ferenc pápa nagyra becsüli az adakozók áldozatát, az összegyházi szolidaritás e jeléért és szeretettel küldi apostoli áldását.
  5. A Remetekertvárosi Szentlélek Templom bankszámlaszáma: 11705008-20477828
  6. Lelkigyakorlatok felvételei a Remetekertvárosi templom YouTube oldalán.
  7. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink Urunk mennybemenetele ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét 6. vasárnapján Tovább...

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. május 7.)

Templomi hirdetéseink húsvét 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 30.)

Templomi hirdetéseink húsvét 4. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 23.)

Templomi hirdetéseink húsvét 3. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 16.)

Templomi hirdetéseink IsteniIrgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 9.)

Templomi hirdetéseink Húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 2.)

Templomi hirdetéseink Virágvasárnapon Tovább...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjti önmegtagadás, szinodális út katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 31. világnapjára vaticannews.va

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 108. világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...