Templomi hirdetéseink
évközi hetedik vasárnapon

2023. február 19.
Évközi 7. vasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. A héten, hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt, a mi Urunk Jézus Krisztus megváltói halálára és feltámadására felkészítő liturgikus idő. Ferenc pápa üzenetet tett közzé nagyböjtre, melynek mottója: „A nagyböjti önmegtagadás a szinodalitás egyik útja”. Az üzenet magyar fordítása honlapunkon és a hirdetőtáblán olvasható.
  2. Hamvazószerdán, az este hat órai szentmisét a templomunkban imádkozó magyar és francia ajkú hívekkel közösen tartjuk. Hamvazószerda szigorú böjti nap. Tizennégy éves kortól hústilalom érvényes. 18 és 60 év között ezen a napon csupán háromszor étkezünk és egyszer lakhatunk jól. Súlyos betegség felment a böjt kötelezettsége alól. Törekedjünk megtalálni a bűnbánat, a lemondás, az önfegyelmezés személyes módjait.
  3. A nagyböjti péntekeken, így már most pénteken is, fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban. Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, vasárnap a francia szentmise után lehetséges.
  4. A héten Damiáni Szent Péter, Szent Péter apostol székfoglalása, Szent Polikárp püspök vértanú és Szent Mátyás apostol liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  5. Előre jelzem, hogy jövő vasárnap országos templomi gyűjtést tartunk a katolikus iskolák javára. Magyarországon jelenleg közel ötszáz katolikus oktatási tagintézményben százhúszezer növendék készül az életre. A szabadság, a fejlődés és a jövő záloga a nevelés.
  6. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják.
    A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  7. Örömmel jelzem, hogy elkészült a templomunkat bemutató tájékoztató füzet. A gazdagon illusztrált, igényes, színes kiadvány történeti, kulturális, lelkiségi szempontból is értékes bemutatása a szentelésének nyolcvanadik évfordulóját idén ünneplő templomunknak.
  8. A templomszentelés évfordulójának bíborosi szentmiséje továbbra is megtekinthető a honlapunkon. Az eseményről készített képes beszámoló a Magyar Kuríron olvasható.
  9. A Remetekertvárosi Szentlélek Templom bankszámlaszáma: 11705008-20477828
  10. Lelkigyakorlatok felvételei a Remetekertvárosi templom YouTube oldalán.
  11. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink Urunk mennybemenetele ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét 6. vasárnapján Tovább...

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. május 7.)

Templomi hirdetéseink húsvét 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 30.)

Templomi hirdetéseink húsvét 4. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 23.)

Templomi hirdetéseink húsvét 3. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 16.)

Templomi hirdetéseink IsteniIrgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 9.)

Templomi hirdetéseink Húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 2.)

Templomi hirdetéseink Virágvasárnapon Tovább...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjti önmegtagadás, szinodális út katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 31. világnapjára vaticannews.va

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 108. világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...