Templomi hirdetéseink
nagyböjt 2. vasárnapján

2022. március 13.
Nagyböjt 2. vasárnap, „C” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Nagyböjtben továbbra is törekedjünk megtalálni a bűnbánat, a lemondás, az önfegyelmezés személyes módjait. Ehhez ad segítséget az élelmiszergyűjtés a háborús menekültek számára. Híveink nem várták meg a Püspöki Konferencia körlevelét, hogy jót tegyenek, így már az elmúlt szombaton nagy mennyiségű adományt vittünk a Caritas átvevőhelyre. A csomagokat a templom főbejáratának két oldalán helyezhetjük el. Adományaikat előre is köszönöm!
  2. Főegyházmegyénkben nem kötelezőek a járvány miatt életbe léptetett liturgikus korlátozások, nem kötelező a maszk viselése és a nagyobb távolság tartása. Figyeljünk egymás érzékenységére. Kézfogás vagy ölelés helyett más módon igyekezzünk kifejezni egymás iránt a békét. Áldoztatáskor a kézfertőtlenítés továbbra is ajánlott. Perselyezés, a szentmise végén a kitett perselyekbe történik.
    Megköszönöm külön-külön mindnyájuknak az elmúlt két esztendő folyamán, a járvány idején tanúsított fegyelmezett, felelős magatartását!
  3. A héten Szent Patrik, Jeruzsálemi Szent Cirill és Szent József, Szűz Mária jegyese liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  4. A nagyböjti péntekeken fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban. Gyóntatás a szentmisék környezetében, irodai idő alatt, illetve személyes egyeztetéssel bármikor lehetséges.
  5. Március 15-én, Nemzeti Ünnepünkön, reggel nyolc órakor tartunk szentmisét zsolozsmával a kápolnában, hogy ezt követően mindenki lelkileg feltöltekezve szabadon részt vehessen az általa óhajtott programokon.
  6. Üdvözöljük, hogy túlnyomó többséggel, a héten a magyar Parlament az élet védelmét és a családokat nyíltan támogató Novák Katalint választotta hazánk új köztársasági elnökévé. Kívánjuk, hogy erőfeszítései más európai vezetőket is megihlessenek.
  7. Az előző évek gyakorlata szerint a betegek kenetét nagyböjt ötödik vasárnapján, április 3-án, a fél tízes szentmisében szolgáltatjuk ki. Akik szeretnék felvenni a gyógyulásnak ezt a szentségét, jelentkezzenek a sekrestyében.
  8. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  9. Arra kérek mindenkit, belépés után győződjön meg arról, bezárta-e maga mögött a kaput. Kilépés után, hasonlóan nézze meg, hogy sikerült-e becsuknia az ajtót.
  10. A Remetekertvárosi Szentlélek Templom bankszámlaszáma: 11705008-20477828
  11. Lelkigyakorlatok felvételei a Remetekertvárosi templom YouTube oldalán.
  12. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink Urunk mennybemenetele ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. május 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét 6. vasárnapján Tovább...

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. május 7.)

Templomi hirdetéseink húsvét 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 30.)

Templomi hirdetéseink húsvét 4. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 23.)

Templomi hirdetéseink húsvét 3. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 16.)

Templomi hirdetéseink IsteniIrgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 9.)

Templomi hirdetéseink Húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. április 2.)

Templomi hirdetéseink Virágvasárnapon Tovább...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjti önmegtagadás, szinodális út katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 31. világnapjára vaticannews.va

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 108. világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...