Templomi hirdetéseink
nagyböjt első vasárnapján
2024. február 18.
Nagyböjt 1. vasárnap, „B” évben
- Ma ér véget a Házasság hete. Továbbra is buzgón imádkozzunk, hogy a házasságban élők között az életet befogadó feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás lelkülete uralkodjon.
- Nagyböjt
- Köszönet mindazoknak, akik a nagyböjtre a templomot előkészítették.
- Törekedjünk megtalálni a bűnbánat, a lemondás, az önfegyelmezés személyes módjait.
- „Isten a pusztai vándorláson keresztül vezet el minket a szabadságra” – címmel tett közzé nagyböjti üzenetet Ferenc pápa.
- A nagyböjti péntekeken fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban.
- Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, vasárnap a francia szentmise után, 12-13 óráig lehetséges.
- Előre jelzem, hogy március 6-án, 7-én és 8-án, szerdán, csütörtökön és pénteken, az esti 6 órai szentmisében, lelkigyakorlatot tart és gyóntat templomunkban főtisztelendő Verőczei Gábor nyugalmazott plébános úr. Éljünk a nagyböjti lelki felkészülésnek ezzel a lehetőségével, már most foglaljuk le a naptárunkban az időpontokat.
- A héten Damiáni Szent Péter, Szent Péter apostol székfoglalása, Szent Polikárp és Szent Mátyás apostol liturgikus megemlékezését tartjuk. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
- Jövő vasárnap lesz az országos templomi gyűjtés, a katolikus iskolák javára. 1948 előtt 6505 katolikus iskola működött hazánkban, ez nyolcra csökkent a szocializmus idején. Magyarországon jelenleg közel hétszázhetven katolikus oktatási tagintézményben készülnek a növendékek az életre. A szabadság, a fejlődés és a jövő záloga a nevelés.
- Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján Magyarország valamennyi egyházmegyéjében 2023 Pünkösdjétől vezetik be hivatalosan a Római misekönyv új magyar nyelvű kiadását. A misekönyv magyar szövege az eredeti latin kiadáshoz igazodik.
- A közgyónás is követi a latin eredetit
- „Kérem ezért a boldogságos mindenkor Szűz Máriát”
- A miséző felhívása több helyen változik. Az Eucharisztia liturgiájában
- „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”
- A békefelhívásban
- „Engesztelődjetek ki szívből egymással!”
- „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.”
- Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.