A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a hit- és erkölcstan oktatásról

Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Szülők, Hitoktatók, kedves Testvérek!

2013 szeptemberétől, tekintettel a megváltozott állami törvényekre, új helyzet alakul ki az iskolai hitoktatás terén. A bevezetésre kerülő erkölcstanoktatással egyidejűleg lehetőség nyílik arra, hogy a „hit- és erkölcstan” nevű tantárgy választásával, melyet az előbbi helyett kötelezően választható tárgyként jelöl meg a törvény, órarendi kereten belül részesüljenek a fiatalok megfelelő felekezeti hitoktatásban. Az új tantárgy ez év szeptemberében az általános iskolák első és ötödik évfolyamában kerül bevezetésre. A többi évfolyam tanulói felmenő rendszerben kapcsolódnak majd be, egyelőre azonban a többi osztályokban az eddigi módon kell jelentkezni és az eddigieknek megfelelően folyik a hitoktatás.

Felhívjuk a lelkipásztorokat, hogy élve ezzel az új lehetőséggel, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél többen kapcsolódjanak be plébániájuk területén az iskolai hitoktatásba a hit- és erkölcstan nevű tantárgy választásával. Tegyék ezt annak tudatában, hogy a katekézis irányítója és „kiváltságos helye” továbbra is a plébánia marad, hiszen „a plébánia a legjelentősebb hely, ahol formálódik és megnyilvánul a keresztény közösség”.

Püspöki Konferenciánk az előző hetekben hivatalosan értesített minden állami és önkormányzati általános iskolát arról, hogy a Katolikus Egyház az adott intézményben kész a hit- és erkölcstan oktatásának a megszervezésére. Kérjük azonban a plébános urakat is, hogy keressék fel személyesen vagy megbízottjuk útján a plébánia területén lévő oktatási intézmények vezetőit, és jelezzék a Katolikus Egyház részéről a készséget az iskolai hitoktatás új módjának megindítására. Plébániájukon tekintsék át, hogy milyen módon tudnak megfelelő számú hitoktatót, illetve hittanárt a feladatra javasolni. Ha nem tudnak elegendő hitoktatót, illetve hittanárt ajánlani az egyházmegyei hatóságnak, aki a megbízást kiadja, haladéktalanul jelezzék a helyzetet a hitoktatási felügyelőségnek vagy az egyházmegyei hivatalnak, hogy időben lehessen központilag gondoskodni a megfelelő személyek megbízásáról. Bátorítsák a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel, és kérjék mielőbb a katolikus hit- és erkölcstant gyermekeik számára, akik szeptemberben kezdik az 1. vagy 5. osztályt.

Kedves Szülők! Isten rátok bízta gyermekeitek nevelését. Őszintén kívánjátok, hogy boldogok legyenek. Ehhez pedig nemcsak a fizikai jólét, nemcsak a tudományok és művészetek ismerete és a sport szeretete tartozik hozzá, hanem – és főként – az is, hogy megtalálják helyüket a világban és Istennel minél szorosabb kapcsolatba kerüljenek. Ennek egyik eszköze az iskolai hitoktatás. Ne felejtsük el azonban, hogy egyedül az iskolai hittanra való beíratás még nem elegendő a teljes vallásos neveléshez. Szükség van a családban végzett közös imádságra. Fontos, hogy lehetőleg közösen vegyen részt a család a vasárnapi szentmisén és a gyermekek időben felkészüljenek az első gyónásra, az elsőáldozásra és a bérmálásra is. A Szentlélek segítségét kérjük mindnyájatok számára, hogy a hitoktatás új lehetősége valóban a katolikus nevelés és a keresztény élet megújulására szolgáljon.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...