Templomi hirdetéseink
Urunk Mennybemenetele ünnepén

2019. június 2.
Urunk Mennybemenetele, „C” évben

  1. A héten Lwanga Szent Károly és társai, Szent Quirinius, Szent Bonifác, Prágai Szent Ágnes és Boldog Sándor István liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Híveket!
  2. Ma ér véget Ferenc pápa apostoli útja a szomszédos Romániában. Továbbra is imádkozzunk, hogy a párbeszéd magvai, melyeket a Szentatya útja során elültetett a szivekbe, bőséges termést hozzon.
  3. Szombaton, június 8-án lesz templomunkban a Szociális Testvérek fogadalomtétele. A szertartást a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Dr. Veres András megyéspüspök úr vezeti.
  4. Pünkösd napján, június 9-én, a templombúcsú alkalmával lesz a hittanosok első szentáldozása. A ½ 10-es szentmise után színes programokkal közös együttlétet tartunk a plébániakertben, melyre mindenkit szeretettel várunk! Délután két órától hangverseny, vetítettképes beszámoló és egyháztörténeti előadás kezdődik a templomban. Ennek keretében az alapító plébános, Dr. Bozsik Pál életművét ismerteti Mózessy Gergely gyűjteményigazgató. Pünkösd napján, az esti 6 órai szentmise elmarad.
  5. Húsvéti lelki útravalók, nagyböjti elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkbanTovább...

Hirdetéseink (2019. szeptember 15.)

Templomi hirdetéseink évközi 24. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. szeptember 8.)

Templomi hirdetéseink évközi 23. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. szeptember 1.)

Templomi hirdetéseink évközi 22. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. augusztus 25.)

Templomi hirdetéseink évközi 21. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. augusztus 18.)

Templomi hirdetéseink évközi 20. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. augusztus 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 19. vasárnaponTovább...

Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását Tovább...

„Tárjátok ki a szíveteket”

A MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéreTovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 27. világnapjára Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...