Templomi hirdetéseink
évközi 32. vasárnapján

2021. november 7.
Évközi 32. vasárnap, „B” évben

  1. A héten a Lateráni bazilika felszentelése, Nagy Szent Leó, Tours-i Szent Márton, Szent Jozafát, valamint a Magyar szentek és boldogok liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat most ünneplő Kedves Testvéreket!
  2. Római rendelkezés szerint idén, a járványra való tekintettel egész november hónapban teljes búcsút nyerhetnek elhunyt szeretteik számára mindazok, akik meggyónnak, szentáldozáshoz járulnak, fölkeresnek egy temetőt, és a pápa szándékára elimádkozzák a Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Idén azok is elnyerhetik a teljes búcsút, akik odahaza imádkozzák el az említett feltételekkel a felsorolt imákat. Az elhunytak iránti tiszteletből éljünk ezzel a kegyelmi lehetőséggel. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy elhunyt szeretteink lelki üdvéért szentmisét kérjünk. Az irgalmasság lelki cselekedetei között tartjuk számon az elhunytakért végzett imádságot.
  3. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismét arra kéri a Híveket, hogy használjanak orrot és szájat eltakaró maszkot, illetve kézfertőtlenítőt. Továbbra is figyeljünk egymásra. Szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezés, adománygyűjtés a mise végén, a kitett kosárba lehetséges.
  4. A hideg egyre erősebben kopogtat a templomajtón. Ezért arra kérek mindenkit, belépés után győződjön meg arról, hogy bezárta-e maga mögött a kaput. Kilépés után, hasonlóan nézze meg, hogy sikerült-e becsuknia az ajtót.
  5. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2022. július 31.)

Templomi hirdetéseink évközi 18. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2022. július 24.)

Templomi hirdetéseink évközi 17. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2022. július 17.)

Templomi hirdetéseink évközi 16. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2022. július 10.)

Templomi hirdetéseink évközi 15. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2022. július 3.)

Templomi hirdetéseink a templomszentelés 80. évfordulóján Tovább...

Hirdetéseink (2022. június 26.)

Templomi hirdetéseink évközi 13. vasárnapon Tovább...

A szív fülével hallgatni

Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 56. világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 107. világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére Tovább...

Járvány megelőzése (2020. március 5.)

Az MKPK és az NNK felhívása Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 27. világnapjára Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...