Templomi hirdetéseink
évközi 5. vasárnapon

2021. február 7.
Évközi 5. vasárnap, „B” évben

  1. A héten Emiliáni Szent Jeromos, Bakhita Szent Jozefina és Szent Scholastica liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  2. Csütörtökön, február 11-én, Lourdes-i Boldogasszony ünnepén tartjuk a Betegek XXIX. Világnapját. Az alkalomra Ferenc pápa üzenetet tett közzé, melynek mottója Jézus szavait idézi: „Egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23, 8). Az üzenet témája: „a beteggondozás alapja a bizalom”. A reggeli szentmisén, a járványügyi szabályok betartásával kiszolgáltatjuk a betegek szentségét.
  3. Február 11-én lesz nyolc esztendeje, hogy XVI. Benedek pápa közzétette lemondását.
  4. Február 13-án, szombaton, a Rózsafüzér Társulat imádsága a reggeli szentmisét követően kezdődik.
  5. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  6. Az évközi időben a miserend a következőképpen alakul: hétfőn, csütörtökön, szombaton reggel nyolc órakor, kedden, szerdán, pénteken este hat órakor kezdődnek a szentmisék, zsolozsmával.
  7. Ma, a szentmisék végén Balázs-áldást adunk mindazoknak, akik a vértanú emléknapján nem tudták azt felvenni.
  8. A szószék alatti tartály fedelét fertőtlenített kézzel leemelve, bárki vihet szenteltvizet.
  9. A járványügyi előírások értelmében továbbra is fokozottan figyeljünk egymásra. Aki köhög, prüszköl, lázas vagy rosszul érzi magát, nyugodtan maradjon otthon. Vegyük igénybe a kitett, megáldott kézfertőtlenítőket. Használjunk maszkot és tartsunk egymástól kellő távolságot. Egymás érzékenységét pedig vegyük komolyan. Szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezés, adománygyűjtés a mise végén, a kitett kosárba lehetséges.
  10. A hideg egyre inkább kopogtat a templomajtón. Ismeretes a mondás, miszerint egy pillangó szárnylibbenése Dél-Afrikában orkánt okozhat Észak-Amerikában. Így van ez a bejárati ajtónkkal is. Arra kérek mindenkit, belépés után győződjön meg arról, hogy bezárta-e maga mögött a kaput. Kilépés után, hasonlóan tekintsen vissza, hogy sikerült-e becsuknia az ajtót.
  11. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Könyörgés megpróbáltatások idején

Mindenható, irgalmas Istenünk,
Tekints kegyesen gyötrődésünkre,
Könnyítsd meg gyermekeid terhét,
És erősítsd meg hitünket,
hogy mindig kétkedés nélkül bízzunk
atyai gondviselésedben.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Római Misekönyv

Friss hírek:

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. május 5.)

Templomi hirdetéseink húsvét hatodik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 28.)

Templomi hirdetéseink húsvét ötödik vasárnapján Tovább...

Legyünk a remény hirdetői és a béke épitói

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. április 21.)

Templomi hirdetéseink húsvét negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét harmadik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 7.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 31.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...