Nagycsütörtök
„Accipite et manducate… Accipite et bibite...” – Vegyétek és egyétek… vegyétek és igyátok… - Krisztus önajándékozása, amely az istenszeretet szentháromságos életéből ered, a keresztáldozatban éri el legteljesebb kifejeződését, amelynek az Utolsó Vacsora a szentségi elővételezése. Nem lehet ismételni az átváltoztatás szavait anélkül, hogy ne éreznénk, részesesei vagyunk ennek a lelki cselekedetnek. Bizonyos értelemben a papnak meg is kell tanulni kimondania önmagáról, őszintén és nagylelkűen: „vegyétek és egyétek”. Az ő életének valójában akkor van értelme, ha képes ajándékká válni, rendelkezésére állni a közösségnek, és szolgálni azokat, akiknek szükségük van rá.
Pontosan ez az, amit Jézus várt Apostolaitól, miként János evangélista hangsúlyozza a lábmosás történetének elmondásában. Ezt várja Isten Népe is a paptól. Fontos emlékezni az engedelmességre, amelyre a pappá szentelésének napján kötelezte magát, és amely ígéret megújítására a krizmaszentelési misében meghívást kap, így megvilágítást nyer az Eucharisztiával való kapcsolata. Szeretetből engedelmeskedve és lemondva az esetleg törvényes szabadságról, amikor a püspökök tekintélyi döntéséhez való ragaszkodásról van szó, a pap saját testében megvalósítja a „vegyétek és egyétek” cselekedetét, amellyel Krisztus az Utolsó Vacsorán önmagát az Egyházra bízta.
„Hoc est enim corpus meum quod vobis tradetur.” – Ez az én testem, amely értetek adatik. Krisztus teste és vére az ember megváltásáért adatott, a teljes emberért és minden emberért. Ez teljes megváltás és ugyanakkor egyetemes, mert nincsen ember – hacsak szabadon vissza nem utasította –, aki ki lenne zárva Krisztus kiontott vérének megváltó erejéből: «qui pro vobis et pro multis effundetur» – amely értetek és mindenkiért kiontatik. „Sokakért” felajánlott áldozatról van szó, ahogyan a bibliai szöveg mondja egy tipikusan semita kifejezéssel, amely – miközben jelzi az egyetlen Krisztus által végbevitt megváltással elért sokaságot –, egyidejűleg magába foglalja az emberi létezők teljességét, akikért önmagát adta: a vér „amely értetek és mindenkiért kiontatott”, miként néhány fordításban helyesen kifejezésre jut. Krisztus teste ugyanis „a világ életéért” adatott.