Templomi hirdetéseink
évközi 6. vasárnapon

2020. február 16.
Évközi 6. vasárnap, „A” évben

  1. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezők számára szálláshelyeket keresnek a szervezők. A találkozóra különböző fejlettségű országokból sok külföldi vendég is érkezik. Lesznek közöttük, akik szívesen szállnának meg családoknál. Rajtuk kívül a kongresszus nyitó- és zárórendezvényére az ország valamennyi egyházmegyéjéből és a határon túlról csoportosan is érkeznek zarándokok, akiknek akár az egész hétre vagy egy-egy éjszakára lesz szükségük szálláshelyekre. Korábban, a budapesti Taizéi Ifjúsági Találkozókon, sok fiatal tudott családoknál elhelyezkedni. A szervezők egyszerű szálláslehetőséget kérnek, ahol tisztálkodásra is van mód, étkezést nem kell biztosítani, esetleg reggelit. A felajánlásokat a sekrestyében kitett íven gyűjtjük.
  2. A héten a Szervita rend hét szent alapítója, Damiáni Szent Péter, valamint Szent Péter apostol székfoglalásának liturgikus megemlékezését tartjuk. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  3. Február végével elköltözik területünkről a Hatvani házaspár, akik hosszú éveken át, hétről-hétre takarították a templomot. Áldozatos munkájukat mindnyájunk nevében hálásan köszönöm. Márciustól magunknak kell megoldanunk a takarítást, ami hetente egy-két órát vesz igénybe. Kérem, hogy mindazok a családok, akik egy-egy alkalmat elvállalnak, iratkozzanak fel a padok végénél kitett jelentkezési ívre. Várakozásaink szerint az év folyamán minden családra egy, két alkalom jutna. Takarító eszközök és takarítószerek a raktárban bőséggel vannak. Jelentkezésüket előre is köszönöm.
  4. Előre jelzem, hogy jövő vasárnap a templomi gyűjtést a katolikus iskolák javára tartjuk. Magyarországon jelenleg közel ötszáz katolikus oktatási tagintézményben közel százezer növendék készül az életre. A szabadság, a fejlődés és a jövő záloga a nevelés.
  5. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2x1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  6. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...