Templomi hirdetéseink
évközi 19. vasárnapján

2021. augusztus 8.
Évközi 19. vasárnap, „B” évben

  1. Kedden, a reggeli szentmise után, plébániai zarándoklattal, autóbusszal, Szécsénybe és Hollókőre látogatunk. A várható buszköltség személyenként 5000 HUF lesz. Pikniket mindenki hozzon magával. A zarándoklatra való tekintettel, kedden, a szentmisét kivételesen reggel 8 órakor tartjuk.
  2. Augusztus 29-ig lehet még jelentkezni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvételre, ugyanakkor a helyek kiosztásánál elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak. Amennyiben közösen regisztrálunk, együtt maradunk. Ehhez szükséges, hogy a részt venni szándékozók a padok végén kihelyezett ívekre iratkozzanak fel.
  3. A héten Szent Domonkos, Szent Terézia Benedikta, Szent Lőrinc, Assisi Szent Klára, Chantal szent Franciska, Boldog XI. Ince pápa és Szent Maximilien Kolbe liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat most ünneplő Kedves Híveket!
  4. Pénteken, 13-án, a Rózsafüzér Társulat közös imádsága az esti szentmise előtt, fél hattól kezdődik.
  5. A járványügyi könnyítések mellett, továbbra is figyeljünk egymásra. Egyéni érzékenység szerint, ha szükséges, vegyük igénybe a kitett kézfertőtlenítőt és nyugodtan tartsunk egymástól másfél méter távolságot. Egymás érzékenységét pedig vegyük komolyan. Szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezés, adománygyűjtés a mise végén, a kitett kosárba lehetséges.
  6. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...