Húsvét kora reggel az asszonyok kimentek a sírhoz, mint amikor egy szeretett személy sírját keressük fel a temetőbe, hogy elmondjuk neki mennyire hiányzik. Jól ismerik a sírt, hiszen ők helyezték oda Jézus testét, most mégis valami megváltozott: üres a sír. Isteni küldött, egy angyal jelenik meg, és szent félelem fogja el őket. Örömükben futni kezdenek, hogy az apostoloknak is elmondják a feltámadás hírét. Jézus missziót bíz az asszonyokra, küldetést ad nekik. Azt kéri, hogy másoknak is vigyék meg a feltámadás örömhírét. Eközben a zsidó vezetők lefizetik a katonákat, hogy hazugsággal próbálják befedni az üres sírt.

Nem hagyod lelkem a holtak honában, nem engeded, hogy pusztulást lásson szented. A mai olvasmányokban kétszer is szerepel a 15. zsoltárnak ez a mondata. Szent Péter apostol ezt az ószövetségi fohászt egyértelműen Jézusra értelmezi. Ő az, aki a leghitelesebben elimádkozhatta ezt a zsoltárt. Az evangéliumban Szent János Mária Magdolnát az Egyház jelképeként állítja elénk. Jézus halálával az Egyház homályban van, de keresi a világosságot, amelyet a feltámadás hite hoz meg. Jézus már nem tartozik ehhez a világhoz, magunktól már nem ismerhetjük fel, csak ha ő megszólít. A válaszunk a hit kifejezése. Egyben küldetést is kapunk tőle. Hirdetnünk kell szavunkkal és életünkkel, hogy Jézus feltámadt.

A feltámadt Üdvözítőnek nemcsak az apostolokhoz van közlendője, hanem az egész Egyházhoz. Nemcsak a tizenkettőnek jelenik meg, hanem a csalódottan Emmauszba igyekvő két tanítvány előttük is feltárja a hit útját. Ezt az ószövetségi jövendölések értelmezésével kezdi, és fokról-fokra ismerteti meg magát. Szenvedése, halála és feltámadása nem különálló események, hanem az üdvtörténet kibontakozásai. Isten azt valósítja meg, amit ígért, és az egész emberi nemet vezeti üdvösségre. Akik így látják a feltámadás titkát, azok a húsvét utáni megjelenéseket nem tartják képzelgésnek és elfogadják azt is, hogy a feltámadt Krisztus közöttünk van a kenyértörésben.

Béke veletek! Ez az első szó a tanítványai között megjelenő feltámadott Üdvözítő ajkán. „A béke Isten ajándéka, a Teremtő által az emberi társadalomba oltott rend gyümölcse, a béke az igazságban gyökerezik”, – olvashattuk XVI. Benedek pápa idei béke világnapi üzenetében. Hol találjuk meg Jézus békéjét? – teszi fel a kérdést egy lelki író. Jézus keresztjében, ha hittel elfogadjuk azt, – adja meg a választ. A feltámadásba vetett hittel elfogadott életkeresztjeinkben – szenvedés, betegség, áldozat –, Krisztus keresztjét öltjük magunkra, melyből béke, és élet fakad. Az apostolok küldetést is kapnak az Üdvözítőtől: menjenek az egész világra, hirdessék a megtérést és a bűnbocsánatot.

Egy esztendeje, az újonnan megválasztott XVI. Benedek pápa beiktatásakor hallottuk is hallottuk a mai evangélium szavait a csodálatos halfogásról. A feltámadt Krisztus megjelenik tanítványainak a Galileai tó partján, ahol annak idején meghívta őket, hogy emberhalászok legyenek. Az apostolok most végleges küldetést kapnak, de tudniuk kell, hogy az eredményt nem a maguk erejének, hanem Jézus segítségének köszönik. Ő látja fáradozásaikat és tudja, hogy melyik oldalra kell kivetni a hálót. Az Egyház bízik abban, hogy a történelem eseményei között megtalálja az igehirdetés eredményes módját. Az égő tűz, a rajta sült hal és a kenyér szintén Jézus gondoskodásának a jele.

A szöveg összefüggéséből kiolvasható, hogy ezt a részt befejezésnek illesztették Márk könyvéhez. A Feltámadott itt felsorolt megjelenései utalások a többi evangéliumban meglevőkre. Mária Magdolnát János evangéliuma említi. Ő az, akiről Jézus azt mondta: sokat megbocsátanak neki, mert nagyon szeretett. A húsvéti örömének szavai is eszünkbe jutnak: ó szerencsés vétek, mely ilyen Megváltót érdemelt. Az emmauszi tanítványokról Lukács ír, akárcsak a többi apostol előtti megjelenésről. Az evangélium hirdetése is a feltámadás bizonyítéka. Erre kaptak kegyelmi megerősítést és küldetést az apostolok. Amit ők tettek, az nem származhatott egy holt ember emlékéből, hanem csak az élő Messiástól.

Az evangélista igazában csak kiindulásnak használja Nikodémus beszélgetését Jézussal. Az Egyház számára már nem az írástudó kérdései voltak fontosak, hanem Jézus válasza. A megváltás kegyelméből az ember újjászülethet. Isten gyermekévé válhat a keresztségben. A vízzel való lemosás régen is jelképezte a bűnbánatot és a megtisztulást. Itt a szertartás már a Szentlélek hatása alatt áll, és az ő titokzatos ereje alakítja át az embert. Láthatatlan módon van jelen. Hatása a szélhez hasonlítható, vagyis benne van a szellem könnyedsége és mozgékonysága. A Szentlélek az anyag és a test kötöttségével szemben a szentség lendületét adja. Kérjük, hogy bennünk is szítsa fel a keresztségkor kapott kegyelmeket.

Aki újjászületett a keresztségben, az a Szentlélek hatása alatt áll, ezért lelki emberré válik. Élete elárul valamit a Lélek könnyedségéből és érdeklődési köréből. Jézus bizonyára arra céloz, hogy a törvénytudók, akik csak a mózesi törvény betűjét értelmezték, nem sokat értenek ebből az újdonságból. Ők a parancsok aprólékos alkalmazásával nehézkessé tették a vallást. Jézus nemcsak a szellem szabadságára hivatkozik, mint földi dologra, hanem majd feltárja a mennyei dolgokat is: az örök életet és a megdicsőülést. Ezt azért teheti meg, mert a mennyből szállott alá és oda fog visszatérni. Előbb azonban véghezviszi a megváltás művét a keresztfán, és így lesz az üdvösség jele, mint ahogy a pusztában a rézkígyó a szabadulás jele volt.

A Nikodémussal folytatott beszéd elején arról volt szó, hogy a hívő ember a keresztségben újjászületik. Most ennek az ajándéknak a forrását tárja fel az evangélista. A megváltás oka az Atya szeretete a világ, vagyis a bűnös emberiség iránt, amely semmiféle előzetes érdemet nem tud felmutatni. Isten áldozathozatallal mutatta ki jóakaratát. A hit tárgya Istennek ez a nagy tette. Az igazi hitben benne van a hódolat és a szeretet is az Atya iránt. Ezt az igazságot olyan fontosnak tartja a szentíró, hogy tagadó formában megismétli: Az Atya nem ítélni küldte a Fiút, hanem azért, hogy megmentse a világot. Isten különben sem akarja elítélni az embert. A hitetlen ember magát ítéli el azzal, hogy jobban szereti a sötétséget, mint a világosságot. Hátat fordít Isten szeretetének, azért nem részesülhet a szeretet áldásaiban.

A mai evangéliumi részlet is, a Nikodémussal való beszélgetésből való, de még inkább az evangélista megállapításait tartalmazza. A világosság és a sötétség, a víz és a Szentlélek kifejezések már János evangéliumának elején is előfordulnak, amikor Keresztelő János tanúságáról van szó. Most is vele hasonlítja össze Jézust: János a földről való volt és földiekről beszélt, vagyis a bűnbánat szükségességéről, Jézus az égből jött, ezért égi dolgokról beszélt. Mennybemenetele után minden fölött van, azért áraszthatja ki a Szentlelket és ígérheti meg az örök életet. Aki nem fogadja el őt, magára vonja Isten haragját.