Templomi hirdetéseink
Szent István király ünnepén

2023. augusztus 20.
Szent István király, „A” évben

  1. Ma, Szent István országalapító királyunk ünnepén, 17 órakor főpapi szentmise kezdődik a Szent István bazilika előtti téren. Ezt követi majd a hagyományos Szent Jobb körmenet. Augusztus 20-a alkalmából idézzük fel ismét alaptörvényünk megfogalmazását: Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
  2. A héten Szent X. Piusz pápa és Szűz Mária Királynő, Limai Szent Róza, Szent Bertalan apostol, Szent Lajos és Kalazanci Szent József rendalapító liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Híveket!
  3. Templomunkban folytatódtak a villanyszerelési munkálatok. A nyolcvanéves vezetékrendszert a mai szabványok szerint, hároméves ütemben felújítjuk. Tavaly a sekrestye, a kápolna és a könyvtár felújítása történt. Idén a munkálatokat a Szent Margit kápolnában, a templom nyugati falán és a szentélyben folytatjuk. Az esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérem.
  4. Néhány nap és megkezdődik az új iskolaév. Az általános iskola valamennyi osztályában az órarendbe építve részesülnek a növendékek hitoktatásban. A hittankönyveket a gyermekek ingyen kapják. Köszönöm a Kedves Szülők bizalmát és a hitoktató nővér áldozatos fáradozását.
  5. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján Magyarország valamennyi egyházmegyéjében 2023 Pünkösdjétől vezetik be hivatalosan a Római misekönyv új magyar nyelvű kiadását. A misekönyv magyar szövege az eredeti latin kiadáshoz igazodik.
    A közgyónás is követi a latin eredetit
    „Kérem ezért a boldogságos mindenkor Szűz Máriát”
    A miséző felhívása több helyen változik. Az Eucharisztia liturgiájában
    „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”
    A békefelhívásban
    „Engesztelődjetek ki szívből egymással!”
    „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.”
    Fogadjuk szeretettel a misekönyv új kiadását.
  6. Örömmel jelzem, hogy elkészült a templomunkat bemutató tájékoztató füzet. A gazdagon illusztrált, igényes, színes kiadvány történeti, kulturális, lelkiségi szempontból is értékes bemutatása a szentelésének nyolcvanadik évfordulóját idén ünneplő templomunknak.
  7. A templomszentelés évfordulójának bíborosi szentmiséje továbbra is megtekinthető a honlapunkon. Az eseményről készített képes beszámoló a Magyar Kuríron olvasható.
  8. A Remetekertvárosi Szentlélek Templom bankszámlaszáma: 11705008-20477828
  9. Lelkigyakorlatok felvételei a Remetekertvárosi templom YouTube oldalán.
  10. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2023. szeptember 10.)

Templomi hirdetéseink évközi 23. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. szeptember 3.)

Templomi hirdetéseink évközi 22. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 27.)

Templomi hirdetéseink évközi 21. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 20.)

Templomi hirdetéseink Szent István Király ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 13.)

Templomi hirdetéseink évközi 19. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. augusztus 6.)

Templomi hirdetéseink Urunk színeváltozása ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 30.)

Templomi hirdetéseink évközi 17. vasárnapon Tovább...

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. július 23.)

Templomi hirdetéseink évközi 16. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 16.)

Templomi hirdetéseink évközi 15. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 9.)

Templomi hirdetéseink évközi 14. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2023. július 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 13. vasárnapon Tovább...

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjti önmegtagadás, szinodális út katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 31. világnapjára vaticannews.va

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 108. világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...