Templomi hirdetéseink
évközi 22. vasárnapján

2021. augusztus 29.
Évközi 22. vasárnap, „B” évben

  1. A héten megkezdődik az iskolaév, és ezzel együtt a hitoktatás. Örömmel jelzem, hogy a Plébániánk területén működő iskolában 160 gyermeket írattak be szüleik a hittanra. Köszönöm a szülők bizalmát és a hitoktató áldozatos munkáját! A könyvek a héten megérkeztek, melyet ingyen kapnak a gyermekek.
  2. A héten Keresztelő Szent János vértanúsága, Nagy Szent Gergely pápa és Szent Rozália liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Híveket!
  3. Jövő vasárnap délután, ünnepi szentmisével kezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Mindazok, akik egyházközségünk csoportjával együtt szeretnének részt venni a programokon, az IEC-JUES kód megadásával ma éjfélig még jelentkezhetnek. Továbbra is imádkozzunk, hogy minél több lelki gyümölcsöt, megújulást, kegyelmi kiáradást, hozzon a részegyházak híveinek nemzetközi találkozója Budapesten, az Eucharisztia körül!
  4. A járványügyi könnyítések mellett, továbbra is figyeljünk egymásra. Szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezés, adománygyűjtés a mise végén, a kitett kosárba lehetséges.
  5. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. április 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét harmadik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 7.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 31.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...