Akik szeretettel várják Önt

Napjainkban

1995- Papp Tamás dr. teol. pápai káplán (aki a francia hívek lelkésze is)

Pincehelyen született 1956. december 22-én. Esztergomban szentelték pappá 1982. június 5-én. 1982-85 között francia ösztöndíjas a Strasbourgi Egyetem Teológiai Fakultásán, ahol 1985. december 6-án, dicsérettel, teológiai doktori fokozatot szerzett. Egyetemi tanulmányai közben audiovizuális szakon is diplomázott.

1986. január 1-jével főpásztora a budapesti Szent István bazilikába nevezte ki kápláni beosztásban. 1986 májusában megalapította a budapesti francia ajkú katolikus hívek közösségét melynek ma is vezetője. 1995-től Paskai László bíboros úr a Francia Püspöki Konferencia kérésére hivatalosan is elismerte a kezdeményezést, és a magyarországi francia ajkú hívek lelkészévé nevezte ki. 1992-2007. között az MKPK rádióreferense, ezidő alatt szerkeszti és vezeti a Kossuth Rádióban elhangzott „Tanúim lesztek“ c. katolikus félórákat, tagja az Európai Keresztény Rádiók Konferenciájának. 1992-től az Esztergomi Érseki Bíróság bírója. 1992-2002. a PPKE Hittudományi Kar Levelező tagozatán a pszichológia, a Ward Mária hitoktató képzőn a pedagógia és a valláslélektan tanára. Részt vett a KEK magyar fordításában. A PPKE HTK Valláslélektan I-II kötetét írta és szerkesztette.

1994-ben II. János Pál pápa pápai káplánná nevezte ki. 1995-2000. között a Pest Belső esperes kerület helyettes-esperese. 1997-2010. között az Egyházmegyei Papi Szenátus kinevezett tagja. 2002. január 1-jétől az Új Ember Lap és Kiadó igazgatója és főszerkesztője. Média munkásságát több ezer rádióműsor és újságcikk, kiadvány fémjelzi. Alapítója az Adoremus, a Família Magazin, a Teofil, a Testvérek havi lapoknak továbbá a kéthetente megjelenő Mértékadó műsorújságnak.

2002. október 11-én a Francia Köztársaság elnöke Köztársasági Érdemrendben, 2012. április 20-án a Becsületrendben részesítette.

2010-től a Remetekertvárosi Szentlélek templom plébánosa.

2016-tól a Budai Északi Esperesi Kerület helyettes esperese.

Korábban

2007-2010 Varga János
2002-2007 Molnár István
1978–2002 Makó Dávid
1976-1977 dr. Albertini Péter
1960- Kenéz Rudolf
1951- Ásguthy József
1949- Bozsik Pál

Friss hírek:

Hirdetéseink (2025. november 2.)

Templomi hirdetéseink halottak napján Tovább...

Hirdetéseink (2025. október 26.)

Templomi hirdetéseink évközi 30. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. október 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 29. vasárnapon Tovább...

Az MKPK Állandó Tanácsának nyilatkozata…

… a katolikus papoktól a gyónási titok megsértését követelő törvényjavaslat ellen katolikus.hu

Leó pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. október 12.)

Templomi hirdetéseink évközi 28. vasárnapon Tovább...

Leó pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 111. világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. október 5.)

Templomi hirdetéseink évközi 27. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. szeptember 28.)

Templomi hirdetéseink évközi 26. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. szeptember 21.)

Templomi hirdetéseink évközi 25. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. szeptember 14.)

Templomi hirdetéseink Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2025. szeptember 7.)

Templomi hirdetéseink évközi 23. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. augusztus 31.)

Templomi hirdetéseink évközi 22. vasárnapon Tovább...

A béke és a remény magjai

XIV. Leó pápa üzenete a 10. teremtésvédelmi világnapra katolikus.hu

Boldog, aki nem veszítette el a reményt

XIV. Leó pápa üzenete a nagyszülők és idősek 5. világnapja alkalmából katolikus.hu

Habemus papam!

XIV. Leó pápa életrajza katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Járjunk együtt a reményben katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 33. világnapjára magyarkurir.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények nyolcadik világnapjára katolikus.hu

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a 39. ifjúsági világnapra katolikus.hu

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu