Templomi hirdetéseink Húsvétvasárnapra

2018. április 1.
Húsvétvasárnap, „B” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Hálásan köszönöm mindazok segítségét, akik a Nagyhét liturgiáját ilyen szépen, és igényesen előkészítették. Köszönet a sekrestyéseknek, a templomdíszítőknek, a Szentsír készítőinek, a karvezetőnek, a szólistáknak, a kórus tagjainak, az orgonistának, az asszisztenciának, az altemplom és a templom takarítóinak, a kertrendezőknek, és mindazoknak, akik anyagi felajánlásukkal, imáikkal hozzájárultak a szent napok méltó megünnepléséhez. Fáradozásukat Isten fizesse meg!
  2. Húsvétvasárnap (április 1)
    a reggel 8 órai szentmise után ételszentelés lesz. Az ünnepi szentmise ½ 10-kor kezdődik. Tojásvadászat gyerekeknek a templomkertben.
    Húsvéthétfőn
    reggel 8 órakor tartunk szentmisét
  3. Örömmel jelzem, hogy a II. Kerületi Önkormányzat 3 millió forintot szavazott meg egyházközségünk támogatására. Az elmúlt nyolc évben összesen 20 millió forintot kaptunk a jelenlegi Önkormányzattól. Ebből építhettünk új lépcsőt, támfalat, ebből újítottuk fel a kápolna, a sekrestye és a templomi padok fűtését, továbbá az altemplomban új urnafalakat alakítottunk ki. Mindnyájunk nevében megköszönöm az Önkormányzat jóindulatú és nagylelkű támogatását!
  4. Csütörtökön, a reggeli szentmisét követően, 9 órakor, a Lelki Budapest programunk keretében a Zsolnay templomot látogatjuk meg Kőbányán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  5. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot - lezárt borítékban - kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  6. Napi lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Minden Kedves Hívünknek és Hozzátartozóiknak,
a Jóistentől megáldott, kegyelmekben bővelkedő Húsvétot kívánok!
Krisztus feltámadt, valóban feltámadt, alleluja!

Friss hírek:

Hirdetéseink (2019. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 2. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 1. vasárnapjánTovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását Tovább...

Hirdetéseink (2019. március 3.)

Templomi hirdetéseink évközi 8. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. február 24.)

Templomi hirdetéseink évközi 7. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. február 17.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnaponTovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 27. világnapjára Tovább...

Hirdetéseink (2019. február 10.)

Templomi hirdetéseink évközi 5. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. február 3.)

Templomi hirdetéseink évközi 4. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. január 27.)

Templomi hirdetéseink évközi 3. vasárnaponTovább...

Ökumenikus imahét

Január 20-án kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Hirdetéseink (2019. január 20.)

Templomi hirdetéseink évközi 2. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. január 13.)

Templomi hirdetéseink Urunk megkeresztelkedése ünnepénTovább...

Hirdetéseink (2019. január 6.)

Templomi hirdetéseink vízkereszt vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 30.)

Templomi hirdetéseink Szent Család vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 23.)

Templomi hirdetéseink advent negyedik vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 16.)

Templomi hirdetéseink advent harmadik vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. december 9.)

Templomi hirdetéseink advent második vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. november 25.)

Templomi hirdetéseink Krisztus Király vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2018. november 18.)

Templomi hirdetéseink az évközi 33. vasárnaponTovább...

„Tárjátok ki a szíveteket”

A MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéreTovább...

Hirdetéseink (2018. november 11.)

Templomi hirdetéseink az évközi 32. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. november 4.)

Templomi hirdetéseink az évközi 31. vasárnaponTovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...