Templomi hirdetéseink
évközi 5. vasárnapon

2019. február 10.
Évközi 5. vasárnap, „C” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Holnap, hétfőn tartjuk a Betegek Világnapját. Az alkalomra Ferenc pápa üzenetet tett közzé, mely honlapunkon és a hirdetőtáblán is olvasható. Idén a Betegek Világnapjának mottója Szent Máté evangéliumából való: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10, 8).
  2. Ma kezdődik hazánkban a Házasság Hete. Imádkozzunk, hogy a házasságban élők között az életet befogadó feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás lelkülete uralkodjon.
  3. Hétfőn az esti szentmise latinul lesz, azt követően pedig a Biblia-kör találkozója kezdődik a plébánián. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve a Biblia és az Oltáriszentség kapcsolatát tanulmányozzuk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  4. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2x1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  5. A héten Lourdes-i Boldogasszony, valamint Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, a szláv népek apostolainak, Európa társvédőszentjeinek liturgikus megemlékezését tartjuk. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  6. Szerdán, február 13-án, a Rózsafüzér Társulat imádsága kezdődik a fűtött kápolnában az esti szentmise előtt, fél hattól.
  7. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Hirdetéseink (2019. április 28.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 2. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. április 21.)

Templomi hirdetéseink HúsvétvasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. április 14.)

Templomi hirdetéseink VirágvasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2019. április 7.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 5. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. március 31.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 4. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. március 24.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 3. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 2. vasárnapjánTovább...

Hirdetéseink (2019. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 1. vasárnapjánTovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását Tovább...

„Tárjátok ki a szíveteket”

A MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéreTovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 27. világnapjára Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...