Templomi hirdetéseink Krisztus Király ünnepére

2015. november 22.
Krisztus a világmindenség Királya, „B” évben

  1. Az elmúlt pénteken Ipolytölgyesre látogattunk, és átadtuk a Szent Erzsébet Gyermekotthon számára gyűjtött ágyneműket, törölközőket, és pénzadományokat. Az Intézmény vezetői hálásan megköszönték Híveink felajánlásait.
  2. Ma, a templomi gyűjtést a Katolikus Karitász céljaira tartjuk.
  3. A héten Szent Cecília, Szent Kelemen, Szent Kolumbán, a Vietnámi vértanúk és Alexandriai Szent Katalin liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  4. November 28-án, szombaton, délután 4 órakor lesz az első közös, adventi, gyertyagyújtás a hűvösvölgyi végállomáson. Egyházközségünk december 12-én, a 3. gyertyagyújtást fogja vezetni. Vegyünk részt minél többen e missziós programon. Francia cserkészeink is ezen a napon, december 12-én utaznak Bécsbe, és hozzák templomunkba a betlehemi lángot, melyet karácsonyig megőrzünk, és amelynek lángját Híveink is hazavihetik.
  5. Jövő vasárnap, november 29-én kezdődik az adventi szent idő. Adventben a hétköznapi szentmiséket reggel hat órakor, zsolozsmával tartjuk. A szentmisét követően közös reggeli várja a plébánián a résztvevőket.
  6. Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezzük adventben a „szállást keres a Szentcsalád” lelkiségi programot, melynek során családról-családra vándorol Szűz Mária és Szent József ikonja. Jelentkezni már most lehet a sekrestyében.
  7. Közeledik a karácsony. Szép, működő hagyomány, hogy a templomi karácsonyfákat évről-évre egyházközségünk Hívei ajánlják fel. Érdeklődöm, hogy kik azok, akik idén szívesen felajánlanák a kertjükben lévő karácsonyfát.
  8. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. május 13.)

Templomi hirdetéseink Urunk Mennybemenetelének ünnepénTovább...

Hirdetéseink (2018. május 6.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 6. vasárnapjáraTovább...

Hirdetéseink (2018. április 29.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 5. vasárnapjáraTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Hirdetéseink (2018. április 22.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 4. vasárnapjáraTovább...

Hirdetéseink (2018. április 15.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 3. vasárnapjáraTovább...

Hirdetéseink (2018. április 18.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. április 1.)

Templomi hirdetéseink Húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 25.)

Templomi hirdetéseink Virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 11.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 4. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 4.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 3. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 2. vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 1. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 11.)

Templomi hirdetéseink az évközi 6. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 4.)

Templomi hirdetéseink az évközi 5. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 28.)

Templomi hirdetéseink az évközi 4. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 21.)

Templomi hirdetéseink az évközi 3. vasárnapon Tovább...

Ökumenikus imahét

Január 21-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 14.)

Templomi hirdetéseink az évközi 2. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 7.)

Templomi hirdetéseink Urunk megkeresztelkedése ünnepén Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...