Templomi hirdetéseink évközi huszonnyolcadik hétre

2015. október 11.
Évközi 28. vasárnap, „B” évben

  1. Október 4-25 között zajlik Rómában a XIV. Általános Püspöki Szinódus, melynek témája: „A család hivatása és küldetése az Egyházban és a mai világban”. Továbbra is imádkozzunk a találkozó résztvevőiért és a családokért.
  2. Októberben minden nap közösen, hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és vasárnap este fél hattól, csütörtökön és szombaton a reggel nyolcas szentmise után imádkozzuk el a rózsafüzért.
  3. A héten Szent XXIII. János Pápa, Szent I. Kallixtusz pápa, Avilai Szent Teréz, Szent Hedvig, Alacoque Szent Margit Mária és Antiochiai Szent Ignác liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  4. Október 24-én, reggel 9-től este 6 óráig egyházközségi zarándoklatra indulunk Mátraverebély-szentkútra. Kérem, hogy a részt venni szándékozók busz megrendelése miatt mielőbb jelentkezzenek a sekrestyében. Eddig húsz fő jelentkezett.
  5. Tegnap volt az őszi templomtakarítás első időpontja, a második október 17-én, 9 órától délig lesz. Kérem, hogy minél többen vegyünk részt ezen a fontos eseményen. Egyben hálásan köszönöm mindazok munkáját, akik már az első takarítási napon is jelen voltak. Fáradozásukat Isten fizesse meg!
  6. Elkészült a Szent József kápolna, a sekrestye, a hittanterem és a mosdó megújított fűtése. Már működik az új berendezés. Mint ismeretes, az Önkormányzat 2 millió forintos támogatásából tudtuk megvalósítani ezt a beruházást, mely támogatásért ismét köszönetet mondok!
  7. Hálaadással emlékezünk a két éve egyházközségünkben történt főpásztori vizitációra, mely valóban a „találkozás ünnepe” volt. Cserháti Ferenc püspök úr felkereste a plébániánk területén működő kórházat, szociális otthont, szerzetesi intézményt, betegeket, találkozott az egyházközség csoportjaival, majd közös szentmise zárta a vizitációt.
  8. Jövő vasárnap tartjuk a missziók vasárnapját. A templomi gyűjtést a világmisszió céljaira fogjuk felajánlani.
  9. A szeptembertől érvényes őszi miserend szerint hétfőn, kedden, szerdán és pénteken este hat órakor, csütörtökön és szombaton reggel nyolc órakor kezdődnek a szentmisék. Szerdán és pénteken az esti szentmiséket szentségimádás követi.
  10. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...