A Magyar Katolikus Püspöki Kar 2014. évi Szent Erzsébet-napi körlevele

Kedves Testvérek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden évben arra szólít fel bennünket, hogy ne csak ünnepeljük és csodáljuk benne a szolgáló szeretet példáját, hanem kövessük jótékonykodó útmutatását is. A mindössze 24 évet élt magyar királylány felismerte és radikálisan megvalósította az evangéliumi felebaráti szeretetparancsot. Példája azért tűnik ki a jótékonykodó szentek sorából, mert a saját történelmi korában az uralkodók között nem volt példa arra, ahogyan ő a rászorulókat minden téren segítette.

Számunkra a példája útmutatás és személye égi közbenjárást is jelent, hiszen a Katolikus Karitásznak, a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének a védőszentjeként tekintünk rá. Amikor közbenjárását kérve emlékezünk rá, tettekre sarkallnak Erzsébet szavai: „Tegyétek boldoggá az embereket!”

Világunkban számos olyan kihívással találkozunk, mint Árpád-házi Szent Erzsébet a maga korában, hiszen egyre több család került nehéz anyagi helyzetbe, sokan szorultak egzisztenciálisan az élet peremére.

Szentatyánk, Ferenc pápa arra szólítja fel az egyház tagjait, hogy induljunk el feléjük. „Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk. 

E nyomor láttán az Egyház felkínálja szolgáló szeretetét, a diakóniát, hogy segítsen a szükségben, begyógyítsa ezeket a sebeket, amelyek elcsúfítják az emberiség arcát. A szegényekben és a legutolsókban mi Krisztus arcát látjuk. Ha szeretjük és segítjük a szegényeket, akkor Krisztust szeretjük és szolgáljuk.” (2014 Nagyböjti üzenete)

Az Egyház a szolgáló szeretetét sokféle módon teszi a világban, de leginkább a hivatalos segélyszervezetén, a Karitászon keresztül valósítja meg. A Karitász az egyik legnagyobb világméretű segélyszervezet, hiszen 165 országban van hivatalos szervezete és 200 országban segít éves szinten 24 millió emberen. Ezt a nagy munkát 625.000 önkéntese és 440.000 ezer munkatársa végzi. Ennek a világméretű karitatív szolgálatnak része hazánkban a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, amely 800 településen, közel 10.000 önkéntessel teszi a jót.

Magyarországon a Karitász munkája során kiemelten foglalkozik az idősekkel és betegekkel, a gyermekes családokkal, a hajléktalanokkal, a szenvedélybetegekkel, a testi-szellemi fogyatékkal élőkkel, a nemzeti kisebbségekkel, a menekültekkel és a bevándorlókkal.

Negyedik éve működik a Karitász Krízissegély programja, amellyel az egzisztenciálisan kritikus helyzetbe került családokat támogatják gyógyszerrel, élelmiszerrel, ruhával, bútorokkal, rezsi hozzájárulással, lakbérrel, fűtéssel, lakhatással. Ott van a katasztrófáknál, hogy segítsen az életkörülmények helyreállításán. Mindezt az Egyház nevében és az evangélium szellemében teszi.

Ez a nagy kihívást jelentő munka azért valósulhatott meg, mert az elmúlt évben a templomi adománygyűjtések alkalmával híveink nagylelkűen támogatták a Karitász szolgálatát. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva Egyházunk külön is háláját fejezi ki a Katolikus Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának. Ha valaki önkéntesként szeretne kapcsolódni ebbe a nemes munkába, a plébániákon érdeklődhet a helyi lehetőségekről.

Különös értéke hazai egyházunknak, hogy plébániáinkon önálló karitász-csoportok működnek, melyek a plébániák területén élő rászorulók önkéntes segítését szervezik és végzik nagy szeretettel és figyelemmel.

Bizalommal kérjük híveinket, hogy november 23-án, vasárnap perselyadományaikkal is segítsék Egyházunk karitatív szolgálatát és munkáját.

Amikor megköszönjük a testvérek adományait, Árpád-házi Szent Erzsébet közbenjárását kérjük mindnyájunkra, hogy lelkesítsen és erősítsen bennünket a jóban!

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...