Templomi hirdetéseink
advent első vasárnapján

2017. december 3.
Advent 1. vasárnap, „B” évben

  1. A mai nappal megkezdődött a Karácsonyra felkészítő adventi szent idő. Adventben a hétköznapi szentmiséket reggel hét órakor, zsolozsmával tartjuk. Minden Kedves Hívünknek, a Jóistentől megáldott, szent adventi felkészülést kívánok!
  2. Ma elkezdődik a „szállást keres a Szentcsalád” lelkiségi program, melynek során családról-családra vándorol Szűz Mária és Szent József ikonja. A néhány megmaradt üres helyre a sekrestyében lehet még jelentkezni.
  3. Szombaton, december 9-én lesz Egyházközségünk szentségimádási napja. Az Oltáriszentséget a reggel 8 órai szentmise után helyezzük ki a Szent József kápolnába. Az időpontokra feliratkozni ugyancsak a sekrestyében lehet.
  4. December 9-én, délután 4 órakor Egyházközségünk vezeti a második, adventi, gyertyagyújtást a hűvösvölgyi végállomással szemközti Bánffy parkban. Minél többen vegyünk részt az eseményen.
  5. A héten Xavéri Szent Ferenc, Damaszkuszi Szent János, Szent Miklós, Szent Ambrus, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása, és a Guadelupei Boldogságos Szűz liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  6. Működő hagyomány egyházközségünkben, hogy a templomi karácsonyfákat évről-évre a kedves Hívek ajánlják fel. Érdeklődöm, hogy vannak-e, akik szívesen felajánlanák a kertjükben lévő karácsonyfát.
  7. Mindazok számára, akik szeretnének anyagilag is hozzájárulni a betlehemi jászol díszítéséhez, a sekrestyében helyeztünk el egy perselyt. A felajánlott adományokat előre is nagyon köszönöm.
  8. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. augusztus 19.)

Templomi hirdetéseink az évközi 20. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 12.)

Templomi hirdetéseink az évközi 19. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 5.)

Templomi hirdetéseink az évközi 18. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 29.)

Templomi hirdetéseink az évközi 17. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 22.)

Templomi hirdetéseink az évközi 16. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 15.)

Templomi hirdetéseink az évközi 15. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 8.)

Templomi hirdetéseink az évközi 14. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 1.)

Templomi hirdetéseink az évközi 13. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...