Templomi hirdetéseink Szentháromság vasárnapjára

2013. május 26.
Szentháromság vasárnapja, „C” évben

A Hit Évének keretében, Úrnapján szentségimádás lesz Ferenc pápával közösségben

A Hit Évének keretében, Úrnapján szentségimádás lesz Ferenc pápával közösségben

  1. Köszönöm mindazok jelenlétét, akik akár szervezőként, akár résztvevőként megünnepelték egyházközségünk pünkösdi búcsúját. A Szentlélek világosítsa meg mindnyájunk szívét, hogy Isten útjain járjunk, és testvéri közösségben másokat is Hozzá vezessünk!
  2. Jövő vasárnap, Úrnapján tartjuk a gyermekek elsőáldozását. A francia közösségben öt elsőáldozó volt két héttel ezelőtt, a magyar közösségben négy gyermek készül az első szentáldozásra. Ők kísérik majd az úrnapi körmenetben az Oltáriszentséget. Foglaljuk őket imáinkba. Kérem, akinek módjában áll gyűjtse a virágszirmokat az oltárokhoz, a virágszőnyeghez. A hét folyamán a szentmisék előtt leadhatjuk a virágszirmokat./li>
  3. Előre jelzem, hogy a Hit Évének keretében, június 2-án, Úrnapján, délután öt órakor a világ minden működő katolikus templomában szentségimádás lesz Ferenc pápával közösségben. Így lesz ez nálunk is, jövő vasárnap öt és hat óra között. Minél többen vegyünk részt a programon.
  4. Tegnap volt templomunk tavaszi nagytakarítása. Köszönöm a Kedves Hívek buzgó részvételét. Fáradozásukat Isten fizesse meg!
  5. Május 28-án tartjuk, templomunk tavaszi szentségimádási napját. Az időpontokra az újságos asztalra kitett íven lehet jelentkezni.
  6. Az oltárokon megújultak a takaróterítők. Szentmisén kívül védőterítővel fedjük le az oltárterítőket. Egyik Kedves Hívünk nagylelkű adományából, most ki tudtuk cserélni az elöregedett, kifakult takaróterítőket. A felajánlást köszönöm, Isten fizesse meg!
  7. A héten a Szent Jobb átvitelének emléknapja, továbbá Szent Jusztinusz, Szent Marcellin és Péter vértanúk megemlékezése lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  8. Pünkösdkor aláírásgyűjtésbe kezdtünk, hogy az illetékes hatóságok telepítsenek gyalogosátkelőt a templom és az önkormányzati okmányiroda közé. Híveink érdeklődése olyan nagy volt, hogy a kitett ívek pillanatok alatt megteltek. Most újabb íveket helyeztünk az újságos asztalra, hogy mindazok, akik szerint egy gyalogosátkelő segíthetné a biztonságos közlekedést, aláírásukkal ezt kifejezhessék.
  9. Napi útravaló elmélkedések, pápai megnyilatkozások, egyházközségünk hírei olvashatók honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. április 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét harmadik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 7.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 31.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...