Templomi hirdetéseink évközi 19. vasárnapra

2014. augusztus 10.
Évközi 19. vasárnap, „A” évben

  1. Augusztus végéig nyári miserendet tartunk. Hétfőn, szerdán, pénteken továbbra is este hat órakor, kedden, csütörtökön, szombaton reggel nyolc órakor kezdődnek a szentmisék. Augusztus 13-án, szerdán, a Rózsafüzér Társulat összejövetele kezdődik, az esti 6 órai szentmise előtt, fél hattól. Augusztus 15-én, pénteken, Nagyboldogasszony ünnepén reggel nyolckor, és este hat órakor mondunk szentmisét. Az ünnepre szentgyónással készüljünk. Köszöntsük tiszta lélekkel az Égi Édesanyát!
  2. Az elmúlt héten rendkívüli felhőszakadás lepte meg a környéket, amelytől a templomunk is sokat szenvedett. A felső ingatlanoktól, és a tetőről lehömpölygő vízáradat a kápolnába és az altemplomba is befolyt. Sarat, és piszkot hordott magával. Gulyás Éva, Pisztora Mária, Simon Ágnes, Szanyi Gyöngyi testvéreink önfeláldozó segítségét szeretném kiemelni, és hálásan megköszönni!
  3. A héten Assisi Szent Klára, Chantal Szent Franciska, Boldog XI. Ince pápa, Szent Maximilian Kolbe, Szent Ponciánusz és Hippolitusz liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  4. Elkészült a La Salette, Lourdes-i zarándoklat végleges programja és árkalkulációja. A részletes program a hirdetőtáblán olvasható. Az utazás és a hat éjszakai szállás, valamint a félpanziós ellátás költsége 127 650 HUF lesz. Jelentkezni még lehet a sekrestyében.
  5. „Jézus élete képekben” címmel kiállítás látható a templomban. Az alkotásokat Fecske Orsolya szociális testvér készítette. A tárlat a templomi nyitva tartás idején megtekinthető.
  6. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...