Templomi hirdetéseink
Urunk színeváltozása ünnepén

2017. augusztus 6.
Urunk színeváltozása, „A” évben

  1. A héten Szent II. Szixtusz pápa, Szent Domonkos, Szent Terézia Benedikta, Szent Lőrinc, Assisi Szent Klára és Chantal Szent Franciska liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  2. Előre jelzem, hogy jövő vasárnap, augusztus 13-án, az esti szentmise előtt, fél hattól tartjuk a Rózsafüzér Társulat áhítatát.
  3. Augusztus végéig nyári miserendet tartunk. Kedden, szerdán, pénteken este hatkor, hétfőn, csütörtökön, szombaton reggel nyolc órakor kezdődnek a szentmisék. Szerdán szentmise után szentségimádást tartunk a hazáért, csütörtökön a szentmisében a zsolozsmát papi és szerzetesi hivatásokért imádkozzuk el. Az irodai szolgálat pedig szerdán és pénteken délután 3-5 óráig lesz.
  4. Szomorúan értesültünk egykori képviselőtestületi elnökünk, Bacsik Ervin haláláról. Testvérünket az egyházközség halottjaként helyezzük az altemplomi kriptába szerdán, augusztus 9-én, 11 órakor.
  5. A héten többen ismét megjelentek, hogy rendbe hozzák a templom parkját. Fáradozásukat köszönöm, miközben jelzem, hogy bőven van még tennivaló a templomkertben és a kriptában.
  6. A Fatimai Szűz Mária jelenések 100 évfordulója alkalmából, október 4. és 9. között országos zarándoklat indul a portugáliai kegyhelyre. Az utat a Makrovilág iroda szervezi, 250 ezer forint részvételi díjjal. Jelentkezni a sekrestyében lehet.
  7. Figyelmükbe ajánlom az oszlopokon elhelyezett kiállítást, ahol a tablókon a templom nyolcvan évvel ezelőtti tervrajzai és a – reméljük, jövőre megvalósuló – tetőfelújítás felmérési tervei láthatók.
  8. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...