Templomi hirdetéseink
az évközi hatodik vasárnapon

2017. február 5.
Évközi 6. vasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. A héten ünnepeljük Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, a szláv népek apostolainak, Európa társvédőszentjeinek és a Szervita rend hét szent alapítójának liturgikus megemlékezését. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  2. Hétfőn, február 13-án, a Rózsafüzér Társulat imádsága kezdődik a fűtött kápolnában az esti szentmise előtt, fél hattól.
  3. Tegnap, elbúcsúztunk a karácsonyfáktól. Köszönet annak a testvérünknek, aki sudár, magas fenyőket felajánlotta, és köszönet mindazoknak, akik a karácsonyfákat lebontották és visszaállították az eredeti rendet templomunkban.
  4. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  5. Napi lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. július 29.)

Templomi hirdetéseink az évközi 17. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 22.)

Templomi hirdetéseink az évközi 16. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 15.)

Templomi hirdetéseink az évközi 15. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 8.)

Templomi hirdetéseink az évközi 14. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 1.)

Templomi hirdetéseink az évközi 13. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...