Gyertyaszentelő Boldogasszony
Elmélkedés a Hit Évében
2013. február 2.
„C” évben
Kifejezően nevezi a szent liturgia a találkozások ünnepének, vagy egyszerűen Szent Találkozásnak Gyertyaszentelő ünnepét. Jézus Anyja találkozik az örömmel és a bánattal. Örül, hogy világra szülte gyermekét, és most hálatelt szívvel viszi a templomba. Ugyanakkor hallja Simeon jövendölését is: „A Te lelkedet is tőr járja át!” A szenvedés Isten kezében átalakító művészet is lehet. Beethoven szerint az emberélet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei: felemelnek. Ahhoz viszont, hogy a szenvedéseket ne csak elviseljük, hanem átalakítsuk, kevés a mi igyekezetünk. Kapcsolatban kell lennünk Jézussal, akinek szíve a kereszten megszakadt az emberért.
Simeon találkozott Jézussal, az Ószövetség az Újszövetséggel. Ez a találkozás boldoggá teszi Simeont, mert megláthatta, sőt kézbe vehette az Isteni Gyermeket, aki megadja életének végső célját. A keresztény élet ott születik, ahol az ember vállalja a Jézussal való találkozást. Ezek sohasem maradnak felszínesek, hanem életünk mélyére nyúlnak. Ilyen találkozások történnek templomainkban vasárnapról vasárnapra. Ilyen találkozóhely lehet a betegágy, a néma helytállás, a csendes keresztviselés.
Február 2-án a szentmisék elején gyertyát szentelünk. Találóan ragadja meg az ünnep lényegét a magyar nyelv: Gyertyaszentelő Boldogasszony. A IV. században, Jeruzsálemben kezdték ünnepelni a születés utáni negyvenedik napot arra emlékezve, hogy Jézust ekkor mutatták be a templomban. A hívek gyertyás körmenetben vonultak az istenházába, hogy emlékezzenek az Evangéliumban leírt eseményre. Később Rómában is szokás lett ezen a napon a körmenet. A gyertya ember mértékű. Azért szeretjük, mert magunkhoz hasonlónak érezzük. Lobogó lángját egy enyhe fuvallat eloltja. Ilyen könnyen lobban el az ember élete is. Hogyan ég a gyertya? Önmagát elemésztve. Életünk gyertyájának egyik végét Isten gyújtja meg, amikor megszületünk. Manapság sokan élnek a gyertya mindkét végét emésztve. Vigyáznunk kell, nehogy felesleges aggodalmainkkal idő előtt elégjen a gyertyánk. Mindig megilletődve nézzük a gyertyalángot, amely nem sziporkázik, nem robban tűzhányó módjára, meleg fényével bevilágítja, megfényesíti az ember arcát. Ugyanígy tekintünk azokra, akik gyertyaként világítanak körülöttünk szépen, nem kormozó lánggal. Jó volna olyan emberré válnunk, hogy tiszta fénnyel világítsunk. Gyertyát többnyire este gyújtanak, de az oltáron fényes nappal is ég. Ha az égő gyertyára rásüt a nap, árnyékot vet még a lángja is. Ha igazán Jézus közelébe lépünk, még az is árnyékot vet, ami a legragyogóbb bennünk.
A gyertya nem haragszik, nem szégyenkezik, ha felkel a nap, hanem örül a világosság győzelmének, mely elől meghátrált a sötétség.
Minden világosság Jézustól kapja erejét. Az Ő fényében látjuk az igazi fényt. Feladatunk, hogy világítsunk jótetteinkkel, mindennapi életünkkel.