Templomi hirdetéseink
nagyböjt ötödik vasárnapján

2017. április 2.
Nagyböjt 5. vasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Ma, a fél tízes szentmisében a betegek kenetét szolgáltatjuk ki mindazon testvéreinknek, akik azt előzetesen kérték, és a szentségfelvételre szentgyónással felkészültek.
  2. A mai vasárnapon a templomi gyűjtést a Szentföldön élő keresztények javára ajánljuk fel. Ne felejtkezzünk el Testvéreinkről, akik az erőszakos üldöztetések és megaláztatások ellenére sem hagyják földjüket, Jézus földjét, ahol Isten újjáteremtette az egész emberiség életét.
  3. Nagyböjtben továbbra is törekedjünk megtalálni a bűnbánat, a lemondás, az önfegyelmezés személyes módjait. Ebben segíthet a Püspöki Konferencia felhívása tartós élelmiszer-gyűjtésre. Adományaikat kérem, hozzák el a szentmisére és helyezzék a templom bejáratánál kijelölt helyre.
  4. A nagyböjti péntekeken, fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban. Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, vasárnap az esti szentmise után lehetséges.
  5. A héten Sevillai Szent Izidor, Ferrer Szent Vince és De la Salle Szent János liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat vagy születésnapjukat a héten ünneplő testvéreket!
  6. Hálásan köszönöm annak a három Testvérünknek a munkáját, akik a héten tovább csinosították a templom parkját. Eddig is ők hozták rendbe a templom környékét és az altemplomot. Reméljük, hogy példájukon mások is felbuzdulnak, és az ünnepeket tisztán várhatja majd a templom és annak környéke. A sekrestyében név és dátum megjelöléssel lehet jelezni az alkalmas időpontot, melyre a templomot megnyitjuk.
  7. Akik szeretnének a Szentsír díszítéséhez hozzájárulni, adományaikat a sekrestyében elhelyezett perselybe helyezhetik el.
  8. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  9. Nagyböjti lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...