Templomi hirdetéseink Virágvasárnapra

2017. április 9.
Virágvasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. A mai nappal megkezdődött a nagyhét, melynek részletes programja a következő:
    Nagycsütörtökön:
    délután 4-6 óráig gyónási lehetőséget biztosítunk.
    18 órakor kezdődik a magyar és a francia ajkú hívek közös szentmiséje az Utolsó Vacsora emlékére, benne lábmosás, és oltárfosztás.
    21.00 óráig virrasztást tartunk.
    Nagypénteken:
    8 órakor elimádkozzuk a zsolozsmát.
    15 órakor Keresztutat tartunk a templomban.
    18 órakor kezdődik a nagypénteki szertartás. A Passió a kórus előadásában hangzik el, ezt követik a könyörgések, a hódolat a kereszt előtt, a szentáldozás és a Szentsír megnyitása.
    Nagyszombaton:
    8 órakor Szentségkitétel lesz, a jelenlévőkkel elimádkozzuk a zsolozsmát. Gyónási lehetőséget biztosítunk 8-10 óráig. Az Oltáriszentséget ez idő alatt lehet látogatni, majd bezárjuk a templomot, és délután négy órakor újra megnyitjuk. A folyamatos szentségimádásra feliratkozni a padok mögötti asztalra kitett íven lehet.
    A feltámadási szertartás tűz-, víz-, és húsvéti gyertya szenteléssel 18 órakor kezdődik. A szentmisét követően körmenetet tartunk a szokásos útvonalon: Máriaremetei út, Kenyérmező utca, Kertváros utca, Bükkfa utca, Máriaremetei út.
    Húsvétvasárnap:
    a reggel 8 órai szentmise után ételszentelés lesz.
    A ½ 10-es szentmisén a kórus énekel.
    Tojásvadászat gyerekeknek a templomkertben!
    Húsvéthétfőn:
    reggel 8 órakor tartunk szentmisét.
  2. Az elmúlt vasárnap a Szentföldön élő keresztények javára, Híveink 72 420 forintot ajánlottak fel. Adományaikat Isten fizesse meg. Továbbra se felejtkezzünk el Testvéreinkről, akik az erőszakos üldöztetések és megaláztatások ellenére sem hagyják földjüket, Jézus földjét, ahol Isten újjáteremtette az egész emberiség életét.
  3. Már eddig is többen adakoztak a Szentsírra, akik szeretnének még hozzájárulni, adományaikat a sekrestyében elhelyezett perselybe tehetik.
  4. Isten éltesse a névnapjukat vagy születésnapjukat a héten ünneplő testvéreket!
  5. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  6. Nagyböjti lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...