Templomi hirdetéseink Halottak Napján

2014. november 2.
Halottak napja, „A” évben

  1. Szombaton, november 1-jén, Mindenszentek főünnepén reggel nyolckor és este hatkor tartunk szentmisét. Ezen a napon, és másnap, vasárnap, Halottak napján fél hattól rózsafüzért imádkozunk az elhunytakért. Mindenszentek ünnepén az esti szentmise végén körmenetben levonulunk majd az altemplomba, ahol rövid szertartás keretében imádkozunk a halottakért és megáldjuk a sírokat.
    Mindenszentek nyolcadában teljes búcsút nyerhetnek szeretteik számára mindazok, akik meggyónnak, fölkeresnek egy temetőt, és elimádkozzák a Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Az elhunytak iránti szeretetből éljünk ezzel a kegyelmi lehetőséggel.
  2. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy elhunyt szeretteink lelki üdvéért szentmisét kérjünk.
  3. Mindenszentek és Halottak napján a liturgiák miatt már délután 4 órától, a hét többi napján változatlanul 5 órától lesz gyóntatás. Minél többen éljünk a kiengesztelődésnek ezzel a természetfeletti ajándékával.
  4. A héten Porres Szent Márton, Boromeo Szent Károly és Szent Imre liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  5. Egyházközségünk évek óta szoros kapcsolatot ápol az Ipolytölgyesi Szent Erzsébet Gyermekotthon halmozottan fogyatékos lakóival. Az Otthon vezetőségének kérésére – Szent Erzsébet ünnepe közeledtével – ágyneművel, törülközővel, tisztálkodási csomaggal támogatjuk őket. Kérem a Kedves Testvéreket, hogy az Otthonnak szánt adományokat a sekrestyében szíveskedjenek leadni. Fáradozásukat előre is köszönöm.
  6. Befejeződtek a templomfűtés korszerűsítésének munkálatai. Az első padtömbökben működik az új berendezés, az egész templomban pedig hatékonyabban fűt a melegvíz hálózat.
  7. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. augusztus 19.)

Templomi hirdetéseink az évközi 20. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 12.)

Templomi hirdetéseink az évközi 19. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 5.)

Templomi hirdetéseink az évközi 18. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 29.)

Templomi hirdetéseink az évközi 17. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 22.)

Templomi hirdetéseink az évközi 16. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 15.)

Templomi hirdetéseink az évközi 15. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 8.)

Templomi hirdetéseink az évközi 14. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 1.)

Templomi hirdetéseink az évközi 13. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...