Templomi hirdetéseink évközi 26. vasárnapra

2014. szeptember 28.
Évközi 26. vasárnap, „A” évben

Október 12-én templomkerti szüretet tartunk, hogy egyházközségünk 
hívei és hittanosaink családjai ily módon is találkozzanak egymással

Október 12-én templomkerti szüretet tartunk, hogy egyházközségünk hívei és hittanosaink családjai ily módon is találkozzanak egymással

  1. Ma tartjuk a Szentlelket hívó Veni Sancte szentmisét, mely a hittanév kezdetét jelzi. A területünkön működő óvodákban és az általános iskolában megkezdődött a hitoktatás. Köszönöm a szülők bizalmát, a hitoktatók fáradozását! Templomi hittanra jelentkezni továbbra is lehet a sekrestyében, vagy a plébánián.
  2. Ma van a Szentírás vasárnapja. Szent János evangéliumából jól ismertek Péter apostol szavai: „Uram, kihez mennénk, az örökélet igéi nálad vannak”. Igyekezzünk rendszeresen olvasni a Bibliát, mert, ahogy Szent Jeromos tanít, „aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust”. Gyakran elmélkedjünk, imádkozzunk a Szentírásból, hagyjuk, hogy a jóra indítson bennünket. Akinek nincs Szentírása, az jelezze. A plébánia biztosít számára egyet.
  3. Szerdán megkezdődik a rózsafüzérnek szentelt hónap. Októberben minden nap közösen, hétfőtől péntekig, valamint vasárnap este fél hattól, valamint szombaton a reggel nyolcas szentmise után imádkozzuk el a rózsafüzért.
  4. A héten Szent Mihály, Gábor és Rafael főangyalok, Szent Jeromos, Lisieux-i Szent Teréz, Szent Őrangyalok és Assisi szent Ferenc liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  5. Előre jelzem, hogy október 12-én, délután 3-5-ig templomkerti szüretet tartunk. Szeretnénk, ha az egyházközség hívei és a hittanosok családjai ily módon is találkoznának egymással. Előadás, koncert, vigasságok és szentségimádás lesz a programban.
  6. Október 5-19. között rendkívüli Püspöki Szinódus lesz Rómában. Ferenc pápa imádságát gyakran mondjuk el a találkozó sikeréért.

    IMÁDSÁG A SZENT CSALÁDHOZ A SZINÓDUSÉRT

    Jézus, Mária és József,
    bennetek szemléljük
    az igaz szeretet csillogását,
    hozzátok fordulunk bizalommal.

    Názáreti Szent Család,
    tedd a mi családjainkat is
    a megélt közösség és az imádság helyévé,
    az Evangélium hiteles iskolájává,
    kicsiny család-egyházzá.

    Názáreti Szent Család,
    add, hogy a családoknak ne kelljen többé megtapasztalniuk
    az erőszakot, a bezártságot, a megosztottságot;
    és akiket megbántottak vagy megbotránkoztattak
    hamarosan megvigasztalódhassanak és meggyógyuljanak.

    Názáreti Szent Család,
    add, hogy a következő Püspöki Szinódus
    mindenkiben újraélessze annak tudatát,
    hogy a család szent és sérthetetlen,
    Isten tervének ékköve.

    Jézus, Mária és József,
    halljátok meg és hallgassátok meg könyörgésünket.

  7. Október 25-én, szombaton, egyházközségi zarándoklatra indulunk. Remélhetőleg ez az esemény is olyan sokakat vonz majd, mint a tavalyi székesfehérvári, fehérvátcsurgói út. Mostani célállomásunk Márianosztra lesz.
  8. Tájékoztatom a Kedves Híveket, hogy megkezdődtek a templomfűtés korszerűsítésének munkálatai. Az első padtömbökben már látható az új berendezés. Foglaljuk imádságainkba a kivitelezőket.
  9. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. április 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét harmadik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 7.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 31.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...