Templomi hirdetéseink az évközi tizenharmadik vasárnapon

2016. június 26.
Évközi 13. vasárnap, „C” évben

  1. Augusztus végéig nyári miserendet tartunk. Hétfőn, kedden, szerdán, pénteken továbbra is este hatkor, csütörtökön, szombaton reggel nyolc órakor kezdődnek a szentmisék. Szerdán a szentmise után szentségimádást tartunk a hazáért, csütörtökön a szentmisében a zsolozsmát papi és szerzetesi hivatásokért imádkozzuk el.
  2. Szerdán, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, az este 6 órai szentmisében, hálát adunk templomunk felszentelésének 74. évfordulójáért. 1942. június 29-én Svoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök úr szentelte fel templomunkat.
  3. Előre jelzem, hogy jövő vasárnap tartjuk az úgynevezett „Péter-fillérek” templomi gyűjtést a Szentszék szándékaira.
  4. A héten Alexandriai Szent Cirill, Szent László, Szent Iréneusz, Szent Péter és Pál apostolok és Sarlós Boldogasszony liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  5. Július 1-jén, pénteken, az esti 6 órai szentmisére egy francia zarándokcsoport érkezik. Az Eucharisztiát velük együtt ünnepeljük majd.
  6. Útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. augusztus 19.)

Templomi hirdetéseink az évközi 20. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 12.)

Templomi hirdetéseink az évközi 19. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 5.)

Templomi hirdetéseink az évközi 18. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 29.)

Templomi hirdetéseink az évközi 17. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 22.)

Templomi hirdetéseink az évközi 16. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 15.)

Templomi hirdetéseink az évközi 15. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 8.)

Templomi hirdetéseink az évközi 14. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 1.)

Templomi hirdetéseink az évközi 13. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...