Templomi hirdetéseink Szentháromság vasárnapjára

2014. június 15.
Szentháromság vasárnapja, „A” évben

  1. Köszönöm mindazok jelenlétét, akik szervezőként vagy résztvevőként megünnepelték egyházközségünk pünkösdi búcsúját. A Szentlélek világosítsa meg mindnyájunk szívét, hogy Isten útjain járjunk, és testvéri közösségben másokat is Hozzá vezessünk!
  2. Jövő vasárnap Úrnapja. Egyházközségünk régi hagyománya, hogy a templomhoz, és a szabadtéri oltárokhoz vezető utat, illetve magukat az oltárokat virágszirmokkal és élő virágokkal gazdagon díszítjük. Kérem, hogy akiknek módjukban áll gyűjtsék a virágokat, a virágszirmokat, és a hét folyamán adják le a szentmisék előtt a sekrestyében. Előre is köszönöm!
  3. Tavaly, Úrnapján valamennyi katolikus templomban szentségimádást tartottak Ferenc pápával közösségben. Valamennyien megtapasztalhattuk ennek a közös imának az erejét. Ezért idén is, Úrnapján, délután öt és hat óra között hálaadó Szentségimádást tartunk. Minél többen vegyünk részt a programon.
  4. Június 28-án egyházközségi zarándoklattal Veszprémbe látogatunk. Az autóbusz rendelés miatt kérjük, hogy mielőbb jelentkezzenek a programra.
  5. A héten Szent Romuáld és Gonzága Szent Alajos liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  6. Előre jelzem, hogy szeptember 15-fől 20-ig La Salette-Lourdes-Torino útvonalon plébániai zarándoklatot szervezünk. Az időpontot tartsák fenn, a részleteket mielőbb közzétesszük.
  7. Napi lelki útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. május 20.)

Templomi hirdetéseink Pünkösd ünnepénTovább...

Hirdetéseink (2018. május 13.)

Templomi hirdetéseink Urunk Mennybemenetelének ünnepénTovább...

Hirdetéseink (2018. május 6.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 6. vasárnapjáraTovább...

Hirdetéseink (2018. április 29.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 5. vasárnapjáraTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...