Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapjára

2014. március 9.
Nagyböjt 1. vasárnap, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

Hamvazószerdával megkezdődött a Nagyböjt, a mi Urunk Jézus Krisztus megváltói halálára és feltámadására felkészítő liturgikus idő

Hamvazószerdával megkezdődött a Nagyböjt, a mi Urunk Jézus Krisztus megváltói halálára és feltámadására felkészítő liturgikus idő.

  1. A héten, hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt. Ma a szentmisék végén, a Szent József kápolnában, meghamvazzuk azokat a híveket, akik nem tudtak hamvazószerdán hamvazkodni.
  2. Nagyböjt péntekjein fél hattól a magyar, húsz órától a francia hívekkel keresztutat imádkozunk a templomban. Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, vasárnap az esti szentmise után lehetséges.
  3. Előre jelzem, hogy az egyházi hagyománynak megfelelően, nagyböjt ötödik vasárnapján, április 6-án, a fél tíz órai szentmisében a betegek szentségét szolgáltatjuk ki. Aki szeretne e szentséghez járulni, szándékát jelentkezze a sekrestyében.
  4. Március 13-án, Ferenc pápa megválasztásának első évfordulója lesz. Ebből az alkalomból este fél 6-kor, a Szent István Bazilikában Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius úr szentmisét mutat be.
  5. Március 13-án, a Rózsafüzér Társulat áhítata este fél 6-kor kezdődik.
  6. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  7. Vasárnaponként este fél 6-kor továbbra is litániát imádkozunk. Szerdán az esti szentmise után hazánkért, csütörtökön pedig papi- szerzetesi hivatásokért tartunk szentségimádást. A programokra, szeretettel hívom és várom a Kedves Testvéreket!
  8. Napi útravaló elmélkedések, pápai megnyilatkozások, egyházközségünk hírei, az ökumenikus imádság képei honlapunkon is olvashatók, megtekinthetők.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. augusztus 19.)

Templomi hirdetéseink az évközi 20. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 12.)

Templomi hirdetéseink az évközi 19. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. augusztus 5.)

Templomi hirdetéseink az évközi 18. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 29.)

Templomi hirdetéseink az évközi 17. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 22.)

Templomi hirdetéseink az évközi 16. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 15.)

Templomi hirdetéseink az évközi 15. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 8.)

Templomi hirdetéseink az évközi 14. vasárnaponTovább...

Hirdetéseink (2018. július 1.)

Templomi hirdetéseink az évközi 13. vasárnaponTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...