Templomi hirdetéseink az évközi 28. hétre

2013. október 13.
Évközi 28. vasárnap, „C” évben

Cserháti Ferenc püspök úr 2013. október 4-én vizitációra érkezett egyházközségünkbe

Cserháti Ferenc püspök úr 2013. október 4-én vizitációra érkezett egyházközségünkbe

  1. Ma egy hete fejeződött be a főpásztori vizitáció, melynek során Cserháti Ferenc püspök úr látogatott egyházközségünkbe. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan örömmel emlékezünk vissza ezekre a napokra. A püspök úr meglátogatta a plébániánk területén működő kórházat, szociális otthont, szerzetesi intézményt, betegeket áldoztatott, együtt imádkozott az Oltáregylet tagjaival, találkozott az egyházközség különböző csoportjaival és a képviselőtestület tagjaival. Imádkozzunk, hogy egyházközségünk a Szentlélek gyümölcseit megteremje.
  2. Egyházközségünk területén, óvodástól gimnazista korosztályig, tizenkét csoportban folyik a hitoktatás. Köszönöm a Kedves Szülők bizalmát, egyben jelzem, hogy van még hely az egyes csoportokban. Továbbra is lehet jelentkezni a már kialakult időpontokra.
  3. A héten Szent I. Kallixtusz pápa, Avilai Szent Teréz, Szent Hedvig, Alacoque Szent Margit Mária, Antiochiai Szent Ignác, Szent Lukács evangélista, Brébeuf Szent János, Jogues Szent Izsák és vértanútársaik liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  4. A Világegyházban ma kezdődött, és egy héten át tart a missziós imahét. Ennek lezárásaként, hazánkban jövő vasárnap tartjuk a missziók vasárnapját. Ezen a napon a templomi gyűjtést a világmisszió céljaira fogjuk felajánlani.
  5. Szombaton, október 19-én avatja boldoggá Angelo Amato bíboros úr a Szent István bazilikában Sándor István szalézi vértanút. A szentmise 10,30-kor kezdődik. Október 18-án, pénteken este nyolc órától virrasztás lesz a Bazilikában. Az esti hat órai szentmisét követően, gépkocsikkal indulunk a belvárosba, hogy belekapcsolódjunk a virrasztásba. Az ifjúsági hittanosok is csatlakoznak ehhez a programhoz. Vegyünk részt minél többen ezen az imádságos készületen!
  6. Októberben minden nap közösen imádkozzuk el a rózsafüzért, hétfőtől péntekig valamint vasárnap este fél hattól, szombaton a reggel nyolc órai szentmise után.
  7. Napi útravaló elmélkedések, pápai megnyilatkozások, egyházközségünk hírei olvashatók honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. április 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét harmadik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 7.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 31.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...