Templomi hirdetéseink Húsvét 2. vasárnapjára

2017. április 23.
Húsvét 2. vasárnapja, Az Isteni Irgalmasság vasárnapja, „A” évben

Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és juttassák el adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház részére, másik 1%-át pedig valamelyik egyházközeli alapítványnak

  1. Ma van az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Szent II. János-Pál pápa vezette be az ünnepet a nagy jubileumi évben. Ferenc pápa felhívására tavaly tartottuk az Irgalmasság Évét, mely 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén, a Szegények Világnapján ért véget.
  2. A héten, különösképpen is imádkozzunk Ferenc pápáért, aki április 28-29-én Egyiptomba látogat, ahol az ortodox és a kopt egyház fejével felkeresik a szunnita iszlám vezetőit. Mint ismeretes, virágvasárnap több tucat halálos áldozatot követelő véres terrorista merényleteket hajtottak végre szélsőségesek a keresztények ellen Egyiptomban.
  3. Szerdán, április 26-án, délután 3 órakor emléktábla avatás lesz a Szociális Testvérek Társaságának Generalátusánál, cím: Bátori László utca 10. Az eseményen a Szociális Testvérek Társasága megkapja az ÉLET HÁZA címet, Slachta Margit, Peitl Róza Katalin, Boldog Salkaházi Sára szociális testvérek és még sok más hős tiszteletére, akik a Holokauszt alatt menedéket nyújtottak a náci üldözés áldozatainak.
  4. A héten Szent Márk evangélista, Chanel Szent Péter, Monforti Grignon Szent Lajos, Sziénai Szent Katalin Európa társvédőszentje és Szent V. Piusz pápa liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  5. Örömmel jelzem, hogy a II. Kerületi Önkormányzat Testülete idén három és félmillió forint támogatást szavazott meg a templomtető felújítására. Támogatásukat mindnyájunk nevében hálásan köszönöm. Sajnos, a héten ismét megtapasztalhattuk, hogy az eső befolyt a szentélybe, sőt, az orgonát is veszélyezteti.
  6. Folytatódnak az énekpróbák, minden péntek este, 7 órától a plébánián. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
  7. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  8. Húsvéti lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Minden Kedves Hívünknek és Hozzátartozóiknak,
a Jóistentől megáldott, kegyelmekben bővelkedő Húsvétot kívánok!
Krisztus feltámadt, valóban feltámadt, alleluja!

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. április 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét harmadik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 7.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 31.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...