Templomi hirdetéseink
Krisztus Király ünnepén

2017. november 26.
Krisztus a Világmindenség Királya
34. évközi vasárnap, „A” évben

  1. Továbbra se feledkezzünk meg arról, hogy elhunyt szeretteink lelki üdvéért szentmisét kérjünk. Az irgalmasság lelki cselekedetei között tartjuk számon az elhunytakért végzett imádságot.
  2. A héten, a Biblia-kör tagjaival megszámoltuk azokat a felajánlásokat, melyeket híveink az Ipolytölgyesi katolikus gyermekotthon számára, a szentmiséken kiosztott borítékban visszajuttattak. Ötvenhárom borítékban összesen 314 000 forintot ajánlottak fel. Ezen túl törülközőt, pizsamát, ágyneműt is hoztak a templomba. Templomunkban ilyen nagy összegű karitász felajánlás még nem volt. Híveink nagylelkűségéért hála legyen, adományaikat Isten fizesse meg! Az ipolytölgyesi látogatás néhány fotója a hirdetőtáblán tekinthető meg.
  3. Jövő vasárnap, december 3-án, megkezdődik az adventi szent idő. Adventben a hétköznapi szentmiséket reggel hét órakor, zsolozsmával tartjuk.
  4. Idén is megrendezzük adventben a „szállást keres a Szentcsalád” lelkiségi programot, melynek során családról-családra vándorol Szűz Mária és Szent József ikonja. Jelentkezni már most lehet. A napi beosztás rendje a hirdetőtáblán olvasható.
  5. Előre jelzem, hogy december 9-én, szombaton, délután 4 órakor Egyházközségünk vezeti majd a második, adventi gyertyagyújtást a hűvösvölgyi végállomással szemközti Bánffy parkban. Az első alkalom, most szombaton délután lesz.
  6. A héten Marchiai Szent Jakab és Szent András apostol liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  7. Működő hagyomány egyházközségünkben, hogy a templomi karácsonyfákat évről-évre a kedves Hívek ajánlják fel. Érdeklődöm, hogy vannak-e, akik szívesen felajánlanák a kertjükben lévő karácsonyfát.
  8. Örömmel teszünk eleget a Budapesti Rendőr Főkapitányság kérésének, amikor tájékoztatjuk híveinket úgynevezett „trükkös” szélhámosokról. Ezek váratlan időben, akár éjszaka jelentkeznek telefonon azzal a történettel, hogy valamelyik hozzátartozónk szerencsétlen helyzetbe került és pénz, vagy ékszerek értékesítésével segíthetünk rajtuk. Körültekintően kezeljük az ilyen hívásokat, és értesítsük a hatóságokat.
  9. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2024. április 14.)

Templomi hirdetéseink húsvét harmadik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. április 7.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 31.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 24.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 17.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt ötödik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 10.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt negyedik vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. március 3.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2024. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt második vasárnapján Tovább...

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt első vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket katolikus.hu

Hirdetéseink (2024. február 11.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

körlevele a betegek világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 32. világnapjára kritasz.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hetedik világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2023. november 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 33. vasárnapon Tovább...

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára katolikus.hu

Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad

Pápai üzenet a nagyszülők és az idősek világnapjára katolikus.hu

Szívvel szóljunk…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára katolikus.hu

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Imádkozzunk együtt a látogatásra készülve katolikus.hu

Ökumenikus imahét

Január 15-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Elhunyt XVI. Benedek

… az emeritus pápa Tovább...

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete…

… a Béke 56. Világnapjának ünnepére Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények hatodik világnapjára katolikus.hu

Az emberi család építésére kaptunk meghívást

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…

…nagyböjti körlevele katolikus.hu

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Ne fáradjunk bele tenni a jót katolikus.hu

Erdő Péter főpásztori körlevele…

…a szinódusi folyamat kezdetén Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Nagyböjt: a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje Tovább...

Jótékonysági hangverseny
(2019. szeptember 21.)

Mága Zoltán jótékonysági hangversenye templomunkban Tovább...

Az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság Körlevele

Mohos Gábor pápai káplán urat iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Tovább...