Templomi hirdetéseink az évközi tizennyolcadik vasárnapon

2016. július 31.
Évközi 18. vasárnap, „C” évben

  1. Tegnap, plébániai zarándoklattal Pozsonyba látogattunk. Mária-völgyben szentmisét mutattunk be, majd végigjártuk az óvárost. Sok szép találkozással, a közös imádságok erejében gazdagodva tértünk haza. Köszönjük az itthon-maradottak imáját.
  2. A héten Loyolai Szent Ignác, Ligouri Szent Alfonz, Vianney Szent János, Havas Boldogasszony és Urunk színeváltozásának liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  3. Kedden, augusztus 2-án, részesülhetünk az úgynevezett „Assisi búcsúból”, melyet 1216-ban, III. Honóriusz pápa engedélyezett búcsúból” a Porciunkula templomnak, és amelyet azóta, ezen a napon a Hívek minden plébániatemplomban elnyerhetnek.
  4. Július 30-án, szombaton, plébániai zarándoklatra Pozsonyba látogatunk. Reggel hét órakor indulunk, és este hét órára tervezzük a hazaérkezést. A zarándoklat költsége 5000 forint. Kérem, hogy ebédet mindenki hozzon magával. Pozsony az euró övezetben van, ezért, ha valaki kegytárgyat, vagy akár frissítőt szeretne vásárolni, hozzon magával eurót.
  5. A nyári miserend alatt csütörtökön és szombaton reggel nyolc órakor, a hét többi napján este hat órakor kezdődnek a szentmisék. Szerdán a szentmise után szentségimádást tartunk a hazáért, csütörtökön a szentmisében a zsolozsmát papi és szerzetesi hivatásokért imádkozzuk el.
  6. Útravalók, elmélkedések, aktuális templomi hirdetések olvashatók egyházközségi honlapunkon.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2018. május 13.)

Templomi hirdetéseink Urunk Mennybemenetelének ünnepénTovább...

Hirdetéseink (2018. május 6.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 6. vasárnapjáraTovább...

Hirdetéseink (2018. április 29.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 5. vasárnapjáraTovább...

Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára Tovább...

Hirdetéseink (2018. április 22.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 4. vasárnapjáraTovább...

Hirdetéseink (2018. április 15.)

Templomi hirdetéseink Húsvét 3. vasárnapjáraTovább...

Hirdetéseink (2018. április 18.)

Templomi hirdetéseink Isteni irgalmasság vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. április 1.)

Templomi hirdetéseink Húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 25.)

Templomi hirdetéseink Virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 11.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 4. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. március 4.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 3. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 25.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 2. vasárnapján Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 18.)

Templomi hirdetéseink nagyböjt 1. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 11.)

Templomi hirdetéseink az évközi 6. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. február 4.)

Templomi hirdetéseink az évközi 5. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 28.)

Templomi hirdetéseink az évközi 4. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 21.)

Templomi hirdetéseink az évközi 3. vasárnapon Tovább...

Ökumenikus imahét

Január 21-én kezdődik az ökumenikus imahét Pesthidegkúton is Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 14.)

Templomi hirdetéseink az évközi 2. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2018. január 7.)

Templomi hirdetéseink Urunk megkeresztelkedése ünnepén Tovább...

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik Tovább...

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus

Kongresszusért Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 25. világnapjára Tovább...

Pápai üzenet

Őszentsége Ferenc Pápa üzenete a Béke 50. Világnapjának ünnepére Tovább...